2024 április 20

Tovább csökkent az infláció Romániában

Tavaly novemberhez mérten az élelmiszerek drágultak leginkább, 3,81 százalékkal, a szolgáltatások 2,77 százalékkal kerültek többe, míg a nem élelmiszerek fogyasztói ára 0,78 százalékkal emelkedett. Októberhez képest a havi infláció 0,13 százalék volt, tavaly decemberhez képest a fogyasztói árindexet 1,71 százalékon jegyezték november végén. Tavaly év végén 4 százalék volt az éves infláció, amely májusra 2,3 százalékra mérséklődött, ezután ismét növekedni kezdett, júliusban elérte a 2,8 százalékot, majd ismét fokozatosan csökkent.

A Román Nemzeti Bank november közepén lefele módosította az inflációs előrejelzését, így az idei év végére 2,1 százalékos fogyasztói árindexszel számol, ami 0,6 százalékponttal alacsonyabb a korábban közöltnél. A jegybank arra számít, hogy 2021 első negyedévének végére 2 százalékra mérséklődik az infláció, majd az év végére 2,5 százalékra nő. A román alapkamat jelenleg 1,5 százalék, amely történelmi mélypontnak számít.