2024 december 22

Kapkodtuk a táblagépeket

Világszerte 20,4 százalékkal, 39,6 millióra emelkedett a táblagépek kiszállítása az idei harmadik negyedévben éves összevetésben. Áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült jelentésben.

Az amerikai kutatócég szerint az erős növekedés részben az egy évvel korábbi alacsony bázisnak tudható be. Az IDC szerint ugyanakkor megnőtt a derűlátás a piacon amiatt, hogy számos cég új modellekkel jelent meg és feltöltődtek az ellátási csatornák az ünnepi szezon előtt.

Az Apple szállította ki a legtöbb táblagépet a harmadik negyedévben, 12,6 milliót, ami 1,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése 37,7 százalékról 31,7 százalékra zsugorodott. A második helyen 7,1 millió kiszállítással a Samsung állt, 18,3 százalékos éves növekedéssel. Piaci részesedése 18,2 százalékról 17,9 százalékra mérséklődött. A lista harmadik helyén az Amazon.com áll 4,6 millió készülék kiszállításával, ami igen jelentős, 111,3 százalékos növekedés a tavalyi harmadik negyedévi 2,2 millió után. Piaci részesedése 6,6 százalékról 11,6 százalékra ugrott.

A negyedik helyen álló Huawei kiszállítása 2,3 millióról 3,3 millióra emelkedett, piaci részesedése 6,9 százalékról 8,2 százalékra emelkedett. A listán ötödik Lenovo kiszállítása 2,6 millióról 3 millióra nőtt, piaci részesedése 8 százalékról 7,6 százalékra csökkent.

Képek forrása: Shutterstock