
Szinte akciós áron forog az Egis
Jobbára az elemzői várakozások köszöntek vissza a tegnapi zárás után közzétett Egis gyorsjelentésben, bár a nettó profit sor a várakozásokat is jócskán felülmúlta, a csökkenő gyógyszerárak ellenére is – mondta Horváth Ákos, az Equilor elemzője, hozzátéve: az árbevétel és a bruttó fedezet hozta a kötelezőt. Sőt, ha rápillantunk a szegmensek eredményére, akkor azt láthatjuk szinte pepitában, amit az előző negyedévekben. Tehát a régiós forgalom stagnál, a FÁK országok, Ukrajnával az élen kétszámjegyű bővülést mutatnak.
Említést érdemel, hogy az éves profit cél immáron 70 százaléka teljesült, az első két üzleti negyedévben. A társaság egy részvényre jutó pénzeszközállománya 7 008 forintot tesz ki. Ezek alapján nagyon érik már egy akvizíciós bejelentés.
Erősen alulértékelt a részvény, amely EV/EBITDA alapon 2,8-as szórzóval forog, ami jelentős diszkont a Richterhez képest, melynek a szórzója 7,4-es – hívta fel a figyelmet Vágó Attila, a Concorde vezető elemzője, hozzátéve: az év végi célár becslése továbbra is 26.000 forint, ami 45 százalékos növekedési potenciált jelez a jelenlegi részvényárfolyamon. A Concorde intézményi ajánlása felülsúlyozás.