
Spanyolországban is kártalanítják a lakáshiteleseket
A bankok számolhatnak
A kabinet által elfogadott törvényjavaslatban arra kötelezik a spanyolországi pénzintézeteket, hogy értesítsék az érintett, mintegy 1,5 millió ügyfelüket a visszatérítési lehetőségről, akik erre válaszul kérhetik, hogy a bank számítsa ki, mennyi pénz jár nekik.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Amennyiben az ajánlott összeggel egyetértenek, azt három hónapon belül meg kell kapniuk készpénzben – részletezte a miniszter, hozzátéve, hogy a felek a pénzkifizetés helyett megállapodhatnak más kompenzációs intézkedésről is, mint például a hitelszerződés módosítása, de az ügyfél erről szabadon dönthet.
Luis de Guindos ismertetése szerint, ha az ügyfél nem ért egyet a felajánlott összeggel, nem kötelező elfogadnia, bírósághoz fordulhat, de egyidejűleg nem lehet mindkét eljárási formát kezdeményezni.
Egy hónapos határidő
A már zajló peres ügyek esetében viszont az ügyfelek kérhetik az bíróságtól az eljárás felfüggesztését, és igényelhetik a banktól a kártérítés megállapítását. A miniszter elmondta: a bankoknak a jogszabály hatályba lépését követően egy hónap felkészülési időt adnak, a kifizetésekre pedig három hónapjuk van.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A bankoknak azokat az ügyfeleket is értesíteniük kell, akiknek már megszűnt a jelzálogkölcsön-szerződésük, de abban szerepelt az úgynevezett küszöbkikötés, amelyek lehetővé tette a bankoknak, hogy ne csökkentsék a kamatokat egy bizonyos meghatározott szint alá akkor sem, ha a piaci kamatok annál is alacsonyabbra süllyednek.
Megegyeztek a politikusok
A jogszabály tartalmáról a kormányzó konzervatív Néppárt (PP), és a legnagyobb ellenzéki erő, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) a héten állapodott meg, azt támogatja a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Baszk Nacionalista Párt (PNV), és a Kanári-szigeteki Koalíció is. Így várhatóan a parlament is jóváhagyja.
Az ügy előzménye, hogy a spanyol Legfelsőbb Bíróság 2013 májusában tisztességtelennek minősítette a változó kamatozású jelzálogkölcsön-szerződésekbe foglalt küszöbkikötéseket, de annak az ítéletnek nem volt visszamenőleges hatálya.
Az Európai Unió Bírósága tavaly december 21-én viszont ezt az uniós joggal ellentétesnek minősítette, és kimondta: a spanyolországi bankoknak vissza kell téríteniük jelzáloghiteles ügyfeleiknek a tisztességtelenül beszedett kamatokat, ami összesen mintegy 4 milliárd euró.