2024 szeptember 09

Sokkal kevesebb lakás épült tavalyhoz képest

2024 I. félévében 6027 új lakás épült, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól.

  • 2024 I. félévében 6027 lakást vettek használatba, 18%-kal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában. A fővárosban 8,3%-kal kevesebb, összesen 2124 lakás épült. A megyei jogú városokban 20, a többi városban 27, a községekben pedig 19%-kal csökkent az átadott lakások száma a 2023 első félévihez képest.
  • Budapest lakásépítését továbbra is erős területi koncentráció jellemzi, a XI. kerületben adták át az új lakások 46%-át, közel 1000 lakást.
  • A Pest régióban megvalósult lakásépítések száma 20%-kal maradt el az előző év azonos időszakitól. A többi régióban is visszaesést regisztráltunk, kivéve Dél-Alföldet, ott 15%-kal nőtt a lakásépítések száma. Ennek oka elsősorban a Kecskeméten megfigyelt jelentős élénkülés volt, a vidéki városok közül itt épült a legtöbb lakás (265) az I. félévben.
  • A természetes személyek által épített lakások aránya megegyezett az egy évvel korábbi 38%-kal, eközben a vállalkozások által építetteké 62-ről 60%-ra mérséklődött.
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 50%-a családi házban, 47%-a többszintes, többlakásos épületben, mindössze 0,8%-a pedig lakóparkban található.
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,6 m2-rel 95,4 m2-re csökkent a 2023 első félévihez képest.
  • Az értékesítési céllal épített lakások aránya 59, a saját használatra építetteké 38% volt, ami csak minimális mértékű változást mutat az egy évvel korábbi megoszláshoz (60–37%) képest. Bérbeadásra továbbra is csak elvétve épülnek lakások, arányuk (2,7%) viszont az előző évihez képest emelkedett.
  • Országos szinten az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Míg az egy-két lakásos épületekben engedélyezett lakások száma mintegy 5%-kal nőtt, a többlakásos épületekben engedélyezetteké 34%-kal visszaesett.
  • A többlakásos épületekben tervezett lakások számának visszaesése különösen nagymértékű volt Budapesten (70%), ennek hatására a fővárosban kiadott építési engedélyek száma jelentősen, 63%-kal csökkent az év első felében.
  • A községekben a lakásépítési engedélyek száma enyhén mérséklődött (0,7%), miközben a megyei jogú városokban 17, a többi városban 18%-kal növekedett.
  • Az építtetők az esetek 52%-ában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.
  • A kiadott új építési engedélyek alapján a 2023. I. félévinél 1,7%-kal több, összesen 4311 lakóépület építését tervezik az országban. A létesítendő nem lakóépületek száma 17, összes alapterülete 44%-kal csökkent.

Új lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések, használatba vett és megszűnt lakások

Területi egységKiadott új lakásépítési engedélyek (bejelentések)Használatba vett lakások számaMegszűnt lakások száma
száma2024. I. félév a 2023. I. félév %-ában2023. I. félév2024. I. félév2024. I. félév a 2023. I. félév %-ában2023. I. félév2024. I. félév
2023. I. félév2024. I. félév
összesenebből: egyszerű bejelen-tések
Budapest4 2581 57124836,92 3162 12491,718651
Megyei jogú városok1 9952 335825117,01 3981 12180,2130228
Többi város2 4642 9191 692118,52 0501 48772,5286271
Községek2 1632 1471 90799,31 5891 29581,5223191
Összesen10 8808 9724 67282,57 3536 02782,0825741