
Rekultivál a Bükki Nemzeti Park
A több mint két éven át tartó, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló természetvédelemi program költségei meghaladják a 200 millió forintot – közölte Kangúr Tibor.
Mint elmondta: a most megkezdődött beruházássorozat célja a legeltető állattartás visszaszorulása miatt fellépő cserjésedés, erdősülés megakadályozása, a gyepes fajgazdag élőhelyek visszaállítása annak érdekében, hogy a területek ismét alkalmassá váljanak legeltetésre és kaszálásra.
A Kelet-cserháti Tájvédelmi Körzetben kiirtják a cserjéket és védekeznek az úgynevezett invazív, vagyis erőszakosan terjeszkedő fajok ellen.
A Lázbérci Tájvédelmi Körzetben az Upponyi-hegység északi peremén Bánhorváti, Borsodbóta és Uppony települések határában valósul meg az élőhely-rekonstrukció. A munkálatok során a hagyományos külterjes állattartás felhagyott legelőterületeit rekultiválják.
A Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben a rekonstrukcióra kijelölt területek jellemzően fás legelők vagy gyümölcsösök. A munkálatok során eltávolítják a tájidegen fákat és cserjéket.
A program a tervek szerint 2015. június 30-án zárul – tette hozzá Kangúr Tibor.