2024 április 20

Obama telefonon konzultált Netanjahuval Iránról

A kommüniké szerint Obama és Netanjahu eszmecseréjén szó esett arról a fenyegetésről, amelyet az iráni nukleáris program jelent, valamint a két országnak az Iránnal és más biztonsági kérdéssel kapcsolatos együttműködéséről is. A két vezető megerősítette: egységesek eltökéltségükben, hogy megakadályozzák Iránt nukleáris fegyver kifejlesztésében és egyetértettek abban, hogy folytatják szoros konzultációikat.

A fehér házi közlemény kitért arra, hogy a sajtóban megjelent információkkal szemben Netanjahu miniszterelnök nem kért találkozót Obama elnöktől és találkozóra vonatkozó kérés soha nem került elutasításra.

Nem sokkal korábban jeruzsálemi kormányforrások ugyanakkor azt állították, hogy Benjámin Netanjahu találkozót kért Obamától, amikor az ENSZ Közgyűlésére New Yorkba látogat. A kérést azonban az amerikai fél állítólag visszautasította.

A Fehér Ház egy korábbi nyilatkozatban reagált és cáfolta, hogy Obama visszautasította volna a találkozót, és egyeztetési nehézséggel magyarázta, hogy a két politikus nem találkozik. A Fehér Ház szóvivője azt hangoztatta, hogy Obama elnök szeptember 24-én érkezik New Yorkba a világszervezet Közgyűlésére, és ott csak egy napot tölt ott. Netanjahu viszont csak később érkezik oda, azaz – mint a szóvivő utalt rá – csak azért nem találkoznak, mert nem egy időben lesznek New Yorkban.