2025 május 05

Nem várható gazdaságösztönzés

Li Ko-csiangot a sanghaji székhelyű, állami kézben lévő értékpapír-piaci szaklap idézte szerdai számában. A lap szerint a miniszterelnök úgy fogalmazott: a kelet-ázsiai országnak jelenleg korlátozott tere van a központi kiadásokat és a gazdaság fellendítésére irányuló kormányzati ösztönző intézkedéseket illetően. A gazdasági környezet továbbra is bizonytalan, kockázatoknak van kitéve. Az állami beavatkozás helyett a piaci erőknek kellene hatniuk – fogalmazott Li, aki korábban is a szabadpiac előretörésének fontosságát hangoztatta, s hivatalba lépése óta két lépésben kurtította az állami beleszólás mértékét különböző iparágakban.

A miniszterelnök fenntarthatatlannak nevezte azt a gyakorlatot, hogy a növekedés generálásában túlzottan az államra támaszkodnak a gazdaság szereplői. Ez ráadásul hosszú távon újabb problémákat és kockázatokat von maga után – fogalmazott.

Li Ko-csiang szavai rácáfoltak számos kínai elemző és közgazdász korábbi várakozásaira. Április közepén még maga az értékpapír-piaci szaklap is valószínűnek nevezte, hogy a várakozásoktól elmaradó gazdasági teljesítmény támogatására a kínai kormány a négy évvel ezelőtti ösztönző csomagnál kisebb, de jelentős állami támogatást nyújt. A napilap akkor azzal érvelt: a cél a kínai lakosság vásárlási kedvének élénkítése, a megtakarítási ráta csökkentése, a belső fogyasztás fellendítése. Ez utóbbi pedig az exportorientált modellt váltó gazdasági szerkezetátalakításnak is központi eleme, az ösztönző intézkedésekkel ezt kívánja segíteni a kormány.

A miniszterelnök korábbi spekulációkat cáfoló szavait a szerdai cikk mellett a kormány többször hangoztatott hosszú távú gazdaságpolitikai célkitűzései is megerősítik, amely szerint az óvatos pénzügypolitika fenntartását helyezik előtérbe.