
Mínuszokkal indulhat a nap
Az IG munkatársai szerint nyitáskor kevés dolog ösztönözheti a befektetőket a részvényvásárlásra, így nyugodt tempójú kereskedésre és a piacok konszolidálására kell számítani. Az IG szerint a tőzsdén kívüli részvényforgalom Európában lanyha volt, a befektetőket inkább a devizaügyletek, vagy az ázsiai részvények érdekelték.
Szerdán a januári brit munkanélküliségről, az Egyesült Államokból a januári termelői árakról és a januári új lakásépítésekről érkeznek adatok, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve közzéteszi legutóbbi januári ülésének jegyzőkönyvét.
Az euró jegyzése vegyesen alakult. A dollárral szemben erősödött az euró, még a viszonylag kedvezőtlen keddi német ZEW hangulatindex mellett is, de a japán jennel szemben gyengült, miután a japán jegybank kedden nem jelentett be újabb monetáris enyhítési kezdeményezést.
Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 60,43 pontos, 0,90 százalékos javulással 6796,43 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 3,02 pontos, 0,03 százalékos többlettel 9659,78 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 index 4,46 ponttal, 0,10 százalékkal 4330,71 pontra gyengült.
Átlagban emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde főbb mutatói, miután a Wall Streetnek a múlt héten volt a legnagyobb heti nyeresége az év eleje óta, hétfőn pedig ünnepnap miatt zárva voltak a tőzsdék.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]