Az érvelés látszólag ésszerű és érthető. A fejlődő társadalomban javul az emberek életszínvonala, az egészsége, egyre tovább élünk, növekszik a nyugdíjasok száma, akik ellátásáról az ifjabb nemzedékeknek kell gondoskodniuk, hiszen az ő befizetéseik teremtik meg a pénzügyi alapot a nyugellátás kifizetésére.

Legendák és tévhitek a nyugdíjas korosztályról

A modell így működik, a valóság azonban lényegesen árnyaltabb. Merthogy a magyar társadalom tagjainak a várható átlagéletkora például messze nem növekedett olyan mértékben, mint más európai államokban. A férfiak a mostaniak szerint átlagosan hetvenegy éves korukig élnek. A nyugdíjkorhatár azonban hatvanöt év.

Sántít az érvelés is, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer sajátosságai miatt a fiatalabb generációnak befizetéseivel egyre több nyugdíjast kell eltartania. A friss statisztikák szerint ugyanis – miként a Tőzsdefórum is beszámolt róla – hat év alatt eltűnt a rendszerből több mint félmillió nyugdíjas. Legalábbis ezt mutatják a számok. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2008 áprilisi statisztikájában 3.054.243 ellátott és ebből 2.779.991 nyugellátásban részesülő szerepel. 2014 márciusában ugyanezek az adatok az ONYI adatsorában már csak 2.786.852 ellátottról és 2.211.453 nyugellátásban részesülőről szólnak. Ebből öregségi nyugdíjban 2.028. 847-en, ideiglenes özvegyi és özvegyi nyugdíjban 98.224-en részesülnek.

Pesszimistán nézünk az öregségünk elébe

Az is figyelemre méltó, ahogyan gondolkozunk. Nemrég megjelent egy felmérés, amely szerint, minden ötödik átlagjövedelemmel rendelkező magyar rendkívül pesszimista amiatt, hogy idős korában lesz-e elég pénze fedezni a felmerülő egészségügyi kiadásait. Az emberek negyede arra számít, hogy nyugdíjas éveiben gyermekei anyagi támogatására lesz szüksége. Ez a jövőkép meglehetősen pesszimista. Másfelől viszont az is igaz, hogy a magyar háztartások nyolcvan százaléka már a hónap huszadikán nem tudja, mire ment el a bérének húsz százaléka.

Mindebből arra következtethetünk, hogy társadalmi méretekben kívánni valót hagy maga után a pénzügyi gondolkozásunk. A háztartásunk nem rendelkezik kellő „pénzügyi tervvel”, amelynek segítségével korrekt módon dönthetnénk rövidebb és hosszabb távú elképzeléseinkről. Ismeretesen ez utóbbiak közé tartozik a nyugdíjunk is.

A magyar társadalom pénzügyi öntudata, előrelátása sok kívánnivalót hagy maga után. Hajlamosak vagyunk legyinteni, mondván inkább most maradjon több pénz a zsebünkben, nem baj, ha nem jelent be a főnök, inkább választjuk a minimálbért, a külföldi munkát… Az is igaz, hogy maguk a viszonyok kínálják ezeket a választási lehetőségeket. És, amikor elérkezünk a nyugdíjas korhatárhoz, jó, ha  a minimális nyugdíjra jogosultságot teljesíteni  tudjuk. Nemhogy annyi évet, amely alapján annyi nyugdíjhoz juthatnánk, amely a tisztességes létfenntartásunkhoz szükséges.

Az  évtizedek megtépázták a szép jövőbe vetett hitet

A pénzügyi öntudat problémája persze csupán az egyik oldal. A másik az a reális tény, hogy a hetvenes években munkába állt, s most nyugdíjba menő generáció, meglehetősen sok mindent átélt az utóbbi esztendőkben, amely alaposan megtépázta a szép, s kivált anyagilag kiegyensúlyozott nyugdíjas évekbe vetett hitét. Állami viszonyok között kezdték az életüket, átéltek egy rendszerváltást, amely merőben új alapokra helyezte a magyar foglakoztatást és a bérrendszert, az utóbbi esztendők fontos intézkedései között volt annak előírása, hogy nyugdíjat csak a korhatárt betöltött ember kaphat a nyugdíjalapból, alapjaiban változtatták meg a rokkant ellátást, államosították a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket…

Miközben a sorozatos átalakítások bizonytalanságot szültek, nem jött létre az állam által kidolgozott és ajánlott nyugdíj célú öngondoskodási, takarékoskodási rendszer. Néhány ajánlás és forma létezik ugyan, de ez vajmi kevés a probléma megoldásához. A pénzügyi és bankrendszer a szabályozás gondjaival küzd. Az alacsony kamatok miatt bankban tartani a pénzt ma sok esetben nem hozamokkal, hanem költségekkel jár.

A pénzintézetek ajánlanak nyugdíj célú megtakarítási formákat. Ezek adhatnak lehetőséget a társadalom tudatosabb és felkészültebb részének. Azoknak az embereknek, akik akarnak, s kivált tudnak hosszú távon takarékoskodni, merthogy a nyugdíjcélú takarékoskodáshoz általában folyamatos befizetések szükségesek.

Erőtlen a nyugdíjasok érdekérvényesítő képessége

Magyarországon a nyugdíjasok érdekérvényesítő képessége enyhén szólva is erőtlen. Jóllehet nagyjából minden ötödik ember nyugellátásban részesül, mégsem képes ez a társadalmi réteg kikényszeríteni a párbeszédnek a hathatósabb formáját. Márpedig léteznek ilyenek. Nem is kell olyan messzire mennünk azok megismeréséhez. A szomszédos Szlovéniában nemrég megtartott parlamenti választásokon nagy súllyal került be a törvényhozásba az ottani nyugdíjasok pártja.

A nyugdíjkatasztrófával riogatás helyett minden bizonnyal az öngondoskodás és az előtakarékosság perspektíváját kellene szembe állítani. Az állam részéről is, amely képes lehet arra, hogy mondjuk már az iskolai nevelésben, az oktatásban megalapozza az öntudatos pénzügyi gondolkodást. A bizalmatlanság falait elsősorban ilyen és ehhez hasonló módszerekkel lehetne lebontani.