2024 április 16

Lazít a japán jegybank

A japán monetáris tanács 70 ezerről 80 ezer milliárd jenre növelte a jegybank eszközvásárlási keretét. Emellett hat hónappal, 2013 decemberéig meghosszabbította a programot. A jegybanki alapkamat a várakozásoknak megfelelően nem változott, azt továbbra is a 0 és 0,1 százalék közötti sávban tartotta a testület. Mivel az alapkamatot már nem tudja csökkenteni, jelenleg az eszközvásárlási program a jegybank legfőbb gazdaságélénkítő eszköze. A program keretén belül a jegybank államkötvényeket és vállalati papírokat, illetve kisebb mértékben kockázatosabb eszközöket is vásárol.

A szerdai határozat értelmében a tízezer milliárd jenes keretbővítés egyik feléből államkötvényeket, a másik ötezer milliárdból rövid lejáratú kincstárjegyeket fog venni a jegybank. A bejelentés hatására Ázsia-szerte emelkedtek a tőzsdeindexek, míg a jen árfolyama csökkenésbe kezdett. A Nikkei index négyhónapos csúcson zárt szerdán. Azumi Dzsun pénzügyminiszter üdvözölte „a vártnál komolyabb” lépést, a japán gazdaság lassulásának fényében időszerűnek nevezve azt. Várakozása szerint a döntésnek „rendkívül pozitív hatása” lesz a japán gazdaságra, illetve a jen makacsul erős árfolyamára is. A japán lépésre az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, valamint az Európai Központi Bank korábbi gazdaságélénkítő lépéseit, illetve a szigetország gazdasági növekedésének megtorpanását követően került sor.

Az exportfüggő japán gazdaság növekedési kilátásait a közelmúltban megerősödött jen, a külső kereslet mérséklődése, valamint az utóbbi napokban a Tokió és Peking közötti szigetvitával kapcsolatos tüntetések miatti kínai gyárbezárások is rontják. A Reuters által múlt héten megkérdezett elemzők szerint az év hátralevő részében stagnálni fog a szigetország gazdasága. A tokiói jegybak legutóbb április végén döntött gazdaságélénkítő lépésekről, akkor ötezer milliárd jennel növelte eszközvásárlási programját.