2024 szeptember 12

Kirúgták a 97-szeres válogatott magyar focistát

Gera Zoltán és Csizmadia Csaba közös megegyezéssel távozik a Vasas focicsapatától, ahogy azt a klub hivatalosan is bejelentette.

Gera, aki 97-szeres válogatottként 2024 februárjában vette át az irányítást, mindössze fél évig vezette a csapatot. Ez idő alatt 18 tétmérkőzésen irányította a Vasast, mérlege 10 győzelem, 4 döntetlen és 4 vereség volt. Bár a csapat sokáig feljutó helyen állt az NB II-ben, végül csak harmadik helyen végzett a 2023/24-es szezonban, így nem tudott visszajutni az NB I-be, ahonnan az előző szezonban esett ki.

A klubnál gyakoriak a vezetőedző-váltások; Gera Zoltán távozásával a Vasas négy év alatt immár a hetedik vezetőedzőjét cserélte le. A német Michael Oenning 2018-as távozása óta egyik szakember sem tudott egy szezonnál tovább maradni a poszton. Az új vezetőedző kinevezéséig László András, a Vasas NB III-as csapatának edzője veszi át a csapat irányítását – írja a 444.hu