Ez a probléma azért került újra a felszínre, mert az Európai Bankfelügyelet idén új szabályozást fogadott el a rossz minőségű hitelekre vonatkozóan. Becslések szerint az olasz bankrendszerben körülbelül 400 milliárd euró értékű nemteljesítő hitelállomány ragadt be, és ezekre az új szabályozás szerint magasabb tőketartalékot kellene képezni, ami miatt jónéhány bank fizetőképessége kerülhet veszélybe.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”96″]

A felmerült problémára válaszul az olasz kormány idén létrehozta az Atlante nevű alapot, hogy az a bankok mérlegében található rossz hiteleket finanszírozza és megvásárolja. Az alap tőkéje azonban mindössze 5 milliárd euró, így eddig még csak a kínlódást lehetett látni, ahogy az alap próbálta megmenteni a gyengélkedő bankszektort.

Alternatív megoldásként az olasz kormány keresi annak lehetőségét, hogy közvetlen tőkeinjekciót biztosítson a bankszektor számára – ez a forgatókönyv egyszer már bevált az Amerikai Egyesült Államokban, és más országokban is a 2008-as pénzügyi válság során.

Nem úgy van az!

Ez a terv azonban ellentétes az uniós banki szabályokkal. E szabályok szerint, amelyek a kormányzati beavatkozással kapcsolatos kockázatokat hivatottak kiküszöbölni, az európai kormányzatoknak tilos közvetlen tőkejuttatást biztosítani magánkézben lévő bankok számára azelőtt, hogy a magánbefektetőket bevonnák a pénzügyi mentés folyamatába.

Erre jó példa volt a Banco de Espirito Santo (Portugália egykoron második legnagyobb privát pénzintézete) 2014-es esete, ahol a részvénytulajdonosaknak és az alárendelt kölcsöntőkét biztosítóknak kellett a veszteség egészét viselni, miközben a szenior státuszú befektetők, illetve a betétesek kényelmesen hátradőltek, és kimaradtak a veszteségek elszámolásából. Nehéz lenne ezek után azt kérni, hogy Olaszország kapjon mentességet az új előírások alól.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

De nincs két egyforma eset. Olaszországban az alárendelt banki kölcsöntőkét megtestesítő papírokat hosszú éveken keresztül széles körben forgalmazták lakossági befektetők részére is, nem csupán a hozzáértő és professzionális befektetők szűk csoportjának, ahogy az egyébként szokás. Mindez a kérdéskört erősen átpolitizált témává teszi Rómában, mivel a választók egy jelentős hányadának kell hirtelen szembenéznie azzal, hogy befektetéseik a várakozásokkal ellentétben veszteséget termeltek.

Sok múlik az EU lépésén

Az olasz bankszektor válságának hatásai túlmutatnak az ország határain, az európai befektetők egész hada tartja rajta a szemét a dolgok alakulásán. Vajon az Európai Unió keményen fog fellépni, és kitart a szabályok betartása mellett, vagy ismét csak azt fogjuk tapasztalni, hogy a szigorú szabályok csak békeidőben számítanak, míg éles helyzetben – amelyekre a szabályokat kitalálták – ugyanezeket a szabályokat a politika kénye-kedve szerint lehet módosítani?

A válasz különösen nagy hatással lehet az európai, alárendelt kölcsöntőkét megtestesítő értékpapírok árazására, mivel ebben a szegmensben a befektetőknek azt kell majd felmérniük, hogy vajon melyik bank túl nagy ahhoz, hogy bukjon, és melyik nem.

Ebben az évben eddig az alárendelt kölcsöntőkét megtestesítő értékpapírok teljesítettek a legrosszabbul az európai kötvénypiacokon – a szektor szpredjei éves átlagban még mindig nagyon szélesek, miközben a többi szektorban szűkültek a szpredek. A trend azonban nagyon gyorsan megfordulhat, amennyiben a befektetőket biztosítják arról, hogy a veszteségek nem érhetik el a nyilvános körben forgalmazott értékpapírokat.