2025 április 24

Kezdődik a csúcstalálkozó – mit érdemes tudni?

A találkozót Németország legmagasabb hegycsúcsának, a bajor Alpokban fekvő Zugspitzének a lábánál tartják, az Elmau kastélyszállóban (Schloss Elmau). A délután kezdődő tanácskozás előtt a házigazda német kancellár, Angela Merkel Barack Obama amerikai elnökkel felkeresi a luxushotelhez legközelebb fekvő települést, a Krün nevű alpesi falut, ahol a helyiekkel reggeliznek és beszélgetnek majd.

Fókuszban az ENSZ programjai

A Hetek – a soros elnök Németország mellett az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia és Olaszország – állam-, illetve kormányfőinek informális egyeztető, tanácskozó fórumán tárgyalnak a nemzetközi terrorizmustól az ukrán válságon át a görög válságig az aktuális világpolitikai és világgazdasági folyamatokról, a napirend központi eleme azonban a felkészülés lesz az ENSZ idei két nagy konferenciájára.

Tervekkel érkeznek
Barack Obama amerikai elnök az Oroszország elleni szankciók fenntartásáról, David Cameron brit miniszterelnök pedig a korrupcióról is szeretne tárgyalni kollégáival.

Az egyik a decemberi párizsi klímacsúcs (COP21), amelyen a tervek szerint új megállapodást kötnek az éghajlatváltozás elleni küzdelem összehangolásáról. A másik, szeptemberben New Yorkban tartandó ENSZ-tanácskozás a világszervezet új fejlesztési programjáról – az úgynevezett 2015 utáni menetrendről (post-2015 Agenda) – szól, amely a szegénység visszaszorítását és a legszegényebbek egészségi állapotának javítását szolgáló, 2015 végéig tartó Millenniumi Fejlesztési Célok (MDG) nevű programot váltja majd fel.

Régi történet

A G7 csoport 1975 óta működik, és 1998-ban Oroszország csatlakozásával G8 csoporttá alakult. Tavaly óta ismét hét országból áll, miután Oroszország tagságát felfüggesztették az ukrajnai válságban folytatott tevékenysége miatt.

A csúcstalálkozón az utóbbi évtizedekben kialakult hagyományok szerint rendre részt vesz az Európai Unió képviseletében az Európai Bizottság elnöke, valamint számos nemzetközi szervezet, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Kereskedelemi Világszervezet (WTO) vezetője. A bajorországi csúcsra egy sor további vezetőt is meghívtak, köztük Haider al-Abádi iraki miniszterelnököt, len Johnson Sirleaf Nobel-békedíjas libériai elnököt és Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai államfőt.

Fokozódó szigor

A Bajorország déli részén, az osztrák határ térségében fekvő Garmisch-Partenkirchen melletti kastélyszállóban tartandó kétnapos csúcstalálkozó biztosítása a bajor rendőrség történetének legnagyobb szabású művelete. Több mint 15 ezer rendőrt mozgósítottak, és a térségben rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be, így a tartomány déli részén a következő napokban korlátozásokkal kell számolni a közúti közlekedésben. Németországban a csúcs miatt visszaállították a határellenőrzést is, egészen június 15-ig, és a hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy csak érvényes úti okmánnyal induljon az országba.