2025 május 11

Kevesebb az álláskereső Fejérben

A kimutatás szerint a nyilvántartott álláskeresők száma az egy évvel korábbinál 926-tal, 4 százalékkal több. A gazdaságilag aktív népességhez viszonyított arányuk márciusban 12,3 százalék. Ebben a hónapban összesen 2444-en kérték nyilvántartásba vételüket, az előző havinál 823-mal, 25,2 százalékkal kevesebben és az egy évvel korábbinál 252 fővel, 11,5 százalékkal többen. A frissen regisztráltak négyötöde fizikai, a többi szellemi foglalkozású volt.

A pályakezdők száma 2926, az előző havinál 50-nel, az egy évvel korábbinál pedig 677-tel több. Márciusban a megye területi kirendeltségein 5289 munkahelyet kínáltak az álláskeresőknek, amelyből 4573-at e hónapban jelentettek be a munkaadók. A tárgyhavi új állások száma az előző havinak kilencszerese, a tavalyinak több mint kétszerese. A megye területéről csoportos létszám-leépítési bejelentés nem érkezett, mint ahogy az egy ütemben legalább 10 főt elérő, illetve az azt meghaladó létszámbővítést sem jelzett egyetlen munkaadó sem.