A zöld legelők közepette, az Alpok hófödte csúcsaival a háttérben a Königsleiten környékén élők olyan túraösvényt alakítottak ki, amelyen a turisták elsajátíthatják a jódlizás tudományát – ez egyfajta világpremier. Az augusztusban felavatott útvonal Julie Andrews klasszikus filmjének, A muzsika hangjának mesés alpesi tájain kanyarog, és a szervezők, ahogy mondani szokás, beleadtak apait-anyait.

A 2000 méter körül járó magasságokban két hatalmas alpesi kürtöt, továbbá jellegzetes tehénkolompot és más kellékeket helyeztek el. A jódlizó szövegnek rendszerint nincs konkrét jelentése (hopsz-ho-da re-i-ri vagy ho-da ria-drai dul-i-jo, esetleg hul-jo diri diri stb.), ám az éles és mély hangok között váltakozó, egyeseket Tarzan harci kiáltására emlékeztető stílust csak hiteles mesterektől lehet jól elsajátítani.

A túrára jelentkezett kezdő jódlizóknak jobbára csak a közelben legelésző néhány tehén a publikuma, így nem kell zavartatniuk magukat, amikor először nevetségesnek tűnő hangokat sikerül csak kibocsátaniuk.

„El vagyok ragadtatva, nagyon izgatott vagyok. Csodás, hogy van ilyen” – lelkesedett Astrid Berchtaler, aki az alkalomra bőrnadrágot húzott magára. Ez jellegzetes tiroli viselet, amelyet ahogy illik, piros kockás blúzzal együtt visel. „Mindig azt hittem, hogy jódlizni csak kevesek képesek” – fűzte hozzá a dietetikusnő, aki 200 kilométert utazott, hogy részt vehessen az egynapos programon.

A Jodl Wanderberg, azaz a jódlitúra ötlete Christian Eder fejéből pattant ki. A férfi Salzburg tartományban igazgat egy hotelt, és maga is csak két éve ismerte meg a jellegzetes alpesi dal titkait. „Mindig gondoltam, hogy nem lehet olyan nehéz dolog. Persze ezt a tiroli módit egyfajta legenda övezte: mivel különleges stílusról van szó, az emberek azt hiszik, hogy nagyon nehéz. Nekünk viszont az a jelszavunk, hogy mindenki képes jódlizni” – magyarázta a kezdeményező.

„Nagyszerű ötlet, az útvonalat úgy jelölték ki, hogy fiatal és idősebb túrázóknak egyaránt jó legyen. Nem bonyolult, egy szép délutánt töltöttünk el itt, pompás időben” – húzta alá Barbara Glaser 31 éves tanítónő.

A tiroli dallamokat kezdetben az alpesi pásztorok használták, hogy egymásnak üzenjenek hegyről hegyre és völgyből völgybe. A jódlizás Ausztria mellett Svájc, Dél-Németország és Olaszország hegyvidékein is elterjedt.

Hermann Hartel népzenész és folklórkutató szerint – aki 1970 óta szervez hagyományos jódlikurzusokat – ezek a dallamok „az öröm, a harmónia és a boldogság” kifejezésére szolgálnak. Növendékei nem csupán osztrákok, akadnak köztük franciák, olaszok, sőt még svédek is. Sok fiatal is jelentkezik, mivel a tiroli dalt ma már nem tekintik túlhaladott sablonnak, és fel szeretnék újítani a régi hagyományt.

„Egyfajta visszatérés ez a forrásokhoz. A jódli tiszta művészet: magamat kell adnom benne és nincs előírva, hogy ehhez száz százalékos tökéletességre van szükség” – fejtette ki Eder.

Nem mindenki látja ilyen egyszerűnek a feladatot. A 26 éves Markus Mosert elgondolkodtatta az első kirándulás. „Nem mondom, hogy lehetetlen, de mindenképpen nehéz. Minden mástól különbözik” – összegezte benyomásait enyhe mosollyal.

Hartel szerint a jódlikirándulások egyik célja minden résztvevő, köztük a kezdők számára is az, hogy feloldja gátlásaikat, és lehetővé tegye számukra saját hangjuk felfedezését is. Glaser pedig saját recepttel szolgál: „A jódlizás egyedülálló művészet, amelyet nem mindenki képes elsajátítani: ezért ami engem illet, csak akkor próbálkozom vele, ha már felhajtottam egy-két pohár snapszot…”