Jobban ment Budapestnek, mint Európának
London pici pluszban
A londoni FTSE100 index 0,02 százalékos plusszal, a frankfurti DAX-30 0,35 százalékos mínusszal, a párizsi CAC-40 mutató 0,36 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Az európai tőzsdezáráskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 77 cent emelkedéssel, 50,99 dolláron állt.
Ugyanekkor a New York-i tőzsdén a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,43 százalék, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index pedig 0,52 százalék mínuszban volt, a technológiai papírok Nasdaq Composite mutatója 0,54 százalék csökkenést jelzett.
Szerdán vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
Eközben Budapesten
A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Kiss Mihály, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője elmondta, a nemzetközi piacok estek, a magyar tőzsde ugyanakkor pluszban tudott zárni. Kifejtette, hogy a Mol továbbra is erős, és a Richter árfolyama is emelkedett.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Telekom 4,49 százalékot esett, de csütörtökön került le a részvényről az osztalékszelvény, így a gyengülés a vártnak megfelelő.
A Mol 360 forinttal, 1,64 százalékkal 22 310 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 35 forinttal, 0,42 százalékkal 8250 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 22 forinttal, 4,49 százalékkal 468 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,51 százalékkal 6950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2081,07 ponton zárt csütörtökön, ez 4,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.