2025 május 05

Jó lesz, ha figyelünk a forintra, sok függ tőle

Réssel nyitott az OTP, ami akár optimizmusra is okot adhatna. Vajon az 5000 forintos lélektani határ felett is várhatunk-e emelkedést a legismertebb magyar részvénytől?

A technikai kép alapján, rövidtávon, vagyis legfeljebb hétfőig, érdemes venni az OTP részvényt – mondta Horváth Ákos, az Equilor elemzője, hozzátéve: a kedvező piaci hangulattal párhuzamosan emelkedik a hazai bankpapír árfolyama. A kurzus a 38,2 százalékos Fibonacci-szintről (4 867 forint) fordult, ám a célárat nem érdemes nagyon magasra tenni, az 5 040 forintnál húzódó 61,8 százalékos Fibonacci-szintnél ajánlatos a profitot realizálni. Arra lehet ugyanis számítani, hogy nagyjából a két Fibonacci szint között, a 4800-5100-as range-ben sávozik a papír.

A mostani OTP emelkedésben szerepe lehet a forinterősödésnek. Nem csupán azért, mert az OTP külföldről is jól látható magyar eszköz, hanem fundamentális szempontból. A devizahitelek miatt az erősebb forint kedvező az OTP-nek. Nos, szerdán még a 300-as szint fölé is benézett az EUR/HUF kurzusa, ma reggelre viszont már 292-nél jár az árfolyam. Mivel azonban várhatóan továbbra is marad a hazai deviza volatilitása, az OTP is együtt hullámozhat vele.

Középtávon ugyanakkor a forint stabilizálódása lehet a kormányzat érdeke. Egyrészt a devizahitelesek miatt, akiket nem hagyhatnak magukra a választások előtt. Másrészt, azért, mert a jelenlegi növekedési és inflációs kilátásokkal, illetve az előírt hiánycéllal számolva, csak 290-es euró mellett, vagy annál erősebb forint esetén csökkenhet az államadósság, ami alkotmányos előírás.

Távolabbra tekintve, az OTP magas céltartalék fedezettsége jelent növekedési potenciált. Ezzel kapcsolatban, alapvetően kétféle elemzői megközelítéssel találkozhatunk: az egyik szerint a fedezettség csökkentése profitrobbanást hozhat, míg a másik szerint aggasztó, hogy a fedezeti szinten túl, más fundamentális érv nem szól az OTP árfolyam emelkedése mellett.