2024 április 20

Izraeli cég nyert a Brazil Légierő tenderén

A közlemény nem hozta nyilvánosságra az aláírásra kész megbízási szerződés becsült értékét. Úgy hírlik, az IAI több Boeing 767-300 típusú repülőgépet fog átalakítani többrendeltetésű katonai repülőgépekké, amelyek képesek lesznek légi utántöltést végezni, illetve stratégiai csapatszállító és teherszállító, illetve sebesültszállító repülőgépekként szolgálni.

A Brazil Légierő a saját honlapján a hétvégén azt közölte, hogy az IAI ajánlatát több, az ajánlattételi felhívásra jelentkező nemzetközi cég ajánlatai közül választotta ki, a szerződés részleteit várhatóan az elkövetkező hetekben véglegesítik. Több brazil iparvállalat is alvállalkozóként vesz részt a programban, jelentették ki az IAI illetékesei, hozzátéve, hogy légi utántöltő technológiáját az április 9-én Rio De Janeiróban nyíló LAAD Kiállításon (latin-amerikai hadiipari és biztonságtechnikai kiállításon)  mutatja be a nyilvánosságnak.

Joseph Weiss, az IAI elnök-vezérigazgatója kijelentette: „Nagyon elégedettek vagyunk, hogy elnyertük a megbízást… a Brazil Légierőt nagyon fontos és stratégiai ügyfelünknek tekintjük.”

Az IAI korábban hasonló megbízási szerződéseket kötött az izraeli és a kolumbiai légierőkkel, a kereskedelemi repülőgépek katonai rendeltetésű légi utántöltő repülőgépekké történő átalakításáról. Az ilyen repülőgépeket döntően fontosaknak tartják az izraeli légierő stratégiai célpontok elleni légicsapásai szempontjából, amelyeket a jelentések szerint időnként jóval az ország határain túl hajtanak végre.

A Brazil Szövetségi Rendőrség az IAI által gyártott pilóta nélküli repülőgépeket alkalmaz az Amazon-medence hatalmas kiterjedésű őserdői feletti légi felderítés céljára, a kábítószer-csempészet elleni harc és az engedély nélküli fakitermelés felderítése területén.