Hasítanak a vegyipari cégek
Remek negyedéves számokkal örvendeztették meg a befektetőket a német vegyipari vállalatok. Bár ebből most a Richterre nézve nem érdemes túlzott indikációt remélni, mert a magyar gyógyszercég külön pályán mozog.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]
Kirobbanó formában a Bayer
Jól sikerült a Bayer első negyedéve, az eladások a várt 12,7 milliárd euró felett alakultak 13,2 milliárd eurót érve el, az EBITDA pedig 3,89 milliárd euróra rúgott a várt 3,67 milliárdot megelőzve – hangsúlyozta Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője. Hozzátéve: ami talán még ennél is fontosabb, hogy a vállalat megemelte 2017-es EBITDA terveit. Valamivel 10 százalék feletti növekedést várva: az eladások 51 milliárd euróra nőhetnek, míg a korábbi előrejelzésben 49,4 milliárd szerepelt. Most minden szegmensben növekedésre számítanak.
Míg Rácz Balázs, az Erste elemzője arra hívta fel figyelmet, hogy a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta a Bayer eredménye, s miután az idei évre vonatkozó előrejelzését is felfelé módosította a menedzsment, így pozitív árfolyam reakcióra számítunk ma. Az EBITDA növekedési előrejelzést a korábbi 5 százalék környékéről 10-12 százalékos növekedési prognózisra cserélte a menedzsment. Továbbá a negyedévben a Bayer folytatta a Covestro-ban meglévő részesedésének értékesítését, a negyedév végén már csak 53 százalékos tulajdonrészük volt, míg az év végén még 64 százalékon álltak.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Öt éve nem volt ilyen izmos a BASF
A BASF az elmúlt öt év legerősebb negyedéves eredményét publikálta – mondta Rácz Balázs (Erste), ami a kőolajárak emelkedésének, illetve az autó- és építőiparban használt különböző műanyagok és festék alapanyagok keresletbővülésének köszönhető.
A társaság negyedéves üzemi eredménye 29 százalékkal, 2,5 milliárd euróra nőtt, míg a várakozás 2,38 milliárd euró volt. Miközben az árbevétel 19 százalékkal 16,9 milliárd euróra emelkedett, míg a konszenzus 15,73 milliárd euró volt.
A menedzsment megerősítette az idei profitvárakozásokat, az árbétel legalább 6 százalékos növekedésére számítanak, az operatív profit pedig enyhén bővülhet.
A Richtert most a rubel támogatja
Hogy mi következik ebből a Richterre nézve? Nos, Varga Zoltán, az Equilor elemzője úgy véli, hogy a magyar gyógyszercég most külön pályán mozog. Az árfolyam új történelmi csúcsot ért el, amit korrekció követett. A papír fundamentumai továbbra is stabilak, ráadásul technikai szempontból is jól mutat a chart.
Ennél is fontosabb azonban a rubel hatás, ugyanis az elmúlt hónapokban az orosz deviza sokat erősödött a dollárral szemben. Ami segíti a Richtert. És mint köztudott, a konzervatív menedzsment nem híve a fedezeti ügyleteknek, ezért a devizahatás mindig közvetlenül érvényesül.