2025 május 30

Hároméves hanyatlást kell megfordítani

Nem fél a tőkétől Hollande

„Nem félünk a tőkétől, amely Franciaországban szeretne befektetni és nem akarjuk magukat megvédeni (vele szemben)” – mondta az államfő a hivatalában először összehívott úgynevezett „attraktivitási stratégiai tanács” ülése után, amelyre a Franciaországban jelenlévő 34 legjelentősebb külföldi nagyvállalat vezetője kapott meghívást.

Az ezentúl félévenként ülésező attraktivitási stratégiai tanács első találkozóján tíz miniszter is részt vett, köztük Laurent Fabius, a külügyi, Pierre Moscovici, a gazdasági és Manuel Valls, a belügyi tárca vezetője.

A megbeszélésen részt vett többek között a Volvo, a Bosch, a Siemens, a Samsung, az Intel, a Nestlé, a General Electric elnöke, de több kuvaiti, katari és kínai vállalat is képviseltette magát. A meghívott cégek tavaly mintegy 850 milliárd eurós (262 ezer milliárd forintos) forgalmat bonyolítottak le Franciaországban és 100 ezer embernek adtak munkát.

hollande_0Fordítanának a trenden

Az államfő megítélése szerint Franciaország még mindig vonzónak számít a külföldi befektetők szemében, bár az új külföldi beruházások, a meglévő cégek bővítése vagy a nehézségekkel küzdő vállalatok felvásárlása tavaly 1,2 százalékkal visszaesett az előző évhez képest a nemzetközi befektetői ügynökség adatai szerint. A tendencia három éve hanyatló: míg 2010-ben kiugróan magas, 782 külföldi befektetésről született döntés, tavaly már csak 685-ről. A kormányzat ezt a tendenciát szeretné megfordítani, és behozni a lemaradást az európai szomszédokhoz, Nagy-Britanniához és Németországhoz képest. A cél, hogy a kormányzati ciklus végére, 2017-re, évi ezerre emelkedjen az új beruházások száma.

Hollande emlékeztetett arra, hogy a kormány már eddig is tett lépéseket Franciaország versenyképességének helyreállítása érdekében a munkaerőpiac reformjával, valamint a közelmúltban ismertetett felelősségi paktum elindításával, amelynek keretében csökkenhetnek a vállalatok munkára rakodó járulékai. Ezenkívül elsősorban adó-, vámügyi és szociális intézkedéseket jelentette be az elnök.

parizs_franciaorszag_130223Könnyítenek a vízumszerzésen

Megerősítette a múlt heti egyesült államokbeli útján már megemlített „tehetség útlevél” létrehozását, amely négy éves tartózkodási engedélyt biztosít fiatal diplomások, kutatók, befektetők és magasan képzett szakemberek számára.

Az üzleti utak megkönnyítésére a Franciaországban gazdasági kapcsolataik miatt rendszeresen megforduló vállalkozóknak a jelenlegi több hét helyett ezentúl 48 óra alatt beszerezhető, öt évre szóló vízumot állítanak ki. Ez a dokumentum egyébként a nagyobb feltörekvő országok turistái számára is vonatkozik. Január 27. óta például a kínai utazók élhetnek a lehetőséggel.

A kutatással foglalkozó külföldi diákok pedig ezentúl egyből annyi időre kapnak tartózkodási engedélyt, amennyi időre a tanulmányok szól, s nem kell a személyi papírjaikat évente hosszabbítgatni.

Vonzóvá kell tenni az országot

A francia elnök azt is bejelentette, hogy 25 ezer eurós (7,7 millió forintos) támogatást biztosítanak külföldi start-upoknak, amelyekkel külön szervezet fog foglalkozni. A külföldi beszállítók forgalmi adójának rendszerét pedig 2015-től egyszerűbbé teszi a kormány.

Az Ernst and Young könyvvizsgáló cég éves jelentése szerint Franciaország eddig „inkább védekező jelzéseket adott, amely nyugtalanítja a vállalatokat”, miközben Németország és Nagy Britannia sokkal jobban részese a globalizációnak, rugalmasabb és versenyképesebb piacával.

A kormány elsősorban az innovációs és kutatással foglalkozó vállalatok számára kívánja vonzóbbá tenni az országot, ezek aránya tavaly több mint 10 százalékkal növekedett. A másik célpontot a feltörekvő országok jelentik, ahonnan tőkebefektetéseket vár Franciaország. A tavalyi külföldi befektetéseknek tíz százaléka érkezett ezekből az országokból, 75 százalék pedig az Európai Unióból.

A külföldi vállalatok elsősorban az adózás terén remélnek változásokat, miután az évi egymillió euró felett keresők utáni 75 százalékos adót nekik kell megfizetniük, a társasági adó pedig az idén 38 százalékkal megdöntheti az európai rekordot.