Agyonpolitizálták a kérdést

Jonathan Stern a Zentai Péternek adott interjújában kifejti, hogy meglátása szerint a Krím annektálása valójában nem változtatott semmin és az orosz kitermelők csupán a nekik jogosan járó pénzüket akarják megkapni, az ukránok ugyanis csaknem két és fél milliárd dollárral tartoznak Oroszországnak. A Krím félsziget elcsatolása nyomán az európaiakban természetesen feltört az az érzet, hogy jobb lenne minél inkább függetlenedni az orosz energiaimporttól.

„Az viszont kétségtelen, hogy ma tényleg ott tartunk, hogy a gázellátás ügyét agyonpolitizálták – holott az oroszoknak ez nem lehetett a szándékuk”- teszi hozzá Stern. Mindenekelőtt a balti államokban, valamint Közép-Európában terjesztették mindig is, hogy az oroszok politikai célokat követnek a gázárak alakításával, de nyomon követhető, hogy ahányszor csak árat emeltek, emelnek az oroszok, akkor egyszerűen több pénzt akarnak!

Megvannak a szerződéskötés sajátosságai

Nem csak Oroszország, hanem a legtöbb más gázkitermelő, gázexportőr ország az árakról mindig is külön-külön állapodott meg partnereivel és mindig hosszú távú szerződések keretében. Az ár megállapításának minden esetben az az alapja, hogy az adott vásárló honnan, mennyiért tud beszerezni, illetve saját maga előállítani alternatív energiát, legjellemzőbben nyersolajat, így más árat fizet az oroszoknak például Németország vagy Litvánia. Senki sem vádolta politikai alapon történő megosztási szándékkal például Algériát, amely hosszú időn át a legfőbb gázszállítója volt Nyugat-Európának, holott az algériai gázt szintén más és más árszinten vásárolhatta, vásárolja meg ma is Franciaország vagy Olaszország, de még Norvégia is az oroszokhoz hasonlóképpen szabályozta az árfeltételeit.

„Azt azonban nem cáfolom, hogy az európai gázpiacon az utóbbi tíz évben komoly liberalizálás ment végbe, miáltal az újonnan kötött szerződések jóval nagyobb rugalmasságot tükröznek eladók és vásárlók részéről” – mondja az Európai Unió Bizottságánál is szaktanácsadóként ténykedő professzor. Meglátása szerint az amerikai gázellátás az egyedüli a világban, amely ténylegesen liberalizált. Ott a prompt kereslet-kínálat határozza meg a gáz árát, csakhogy a világ többi részétől alapvetően elzárt az amerikai piac, az USA egyelőre marginálisan vesz csak részt a nemzetközi gázkereskedelemben.

Marad az orosz függőség!

Jonathan Stern állítja, hogy az oroszok magatartását elsősorban üzleti megfontolások vezérlik. Meglátása szerint illúzió azt remélni, hogy rövid időn belül csökkenthető a gázellátásban a függőség Oroszországtól, mert a nemzetközi jog szigorúan védelmezi a több évtizedre megkötött kétoldalú szerződéseket. A német–orosz megállapodások átlagosan 2030-ig vannak érvényben.

Hiába került szóba az elmúlt húsz évben megannyi olyan óriás projekt, amely kiváltani hivatott az orosz szállításokat – legyen az a palagáz vagy korábban a Nabucco gázvezeték -, a gyakorlatban minden maradt a régiben, az amerikai cseppfolyósított gáz, az LNG Európába juttatása pedig reálisan 10 éves távlatban történhet csak meg.

Európa már szabadulna

Mindeközben kétségtelen, hogy Európában komoly beruházások történnek alternatív energiaforrások gyors hasznosítása érdekében: a németek, a britek és lassan a lengyelek is kezdik felfuttatni a szénégetést. Ennek erős a környezetszennyező hatása, de kétségtelenül olcsó megoldás és rövidebb távon is képes csökkenteni az orosz importtól való függést. Az atomerőművek bővítése, újak építése drága, de Stern szerint hosszú távon általában jó beruházás. A legtöbb ország mégsem akar belemenni, mert tart a beláthatatlan következményektől, a közvélemény bizalmatlanságától és a megvalósításra vonatkozó szerződések titkos záradékaiban rejlő politikai csapdáktól.

A professzor úgy véli, európai méretekben a legdrágább megoldás a megújuló energia előtérbe állítása. Egyre nehezebb kihívás a kormányok, az EU számára dönteni: az ár legyen-e a prioritás, avagy a környezet védelme, vagy pedig az, amelyik viszonylag jó árat és csekély szennyezést hordoz magában, viszont erősíti a politikai függőségi félelmet? Stern szerint a politikai függőség objektíve sokkal csekélyebb probléma, mint ahogy azt a nemzetközi média interpretálja. Viszont drámaian megváltozna ez a helyzet, ha Oroszország bevonulna Kelet-Ukrajnába.

A cikk teljes terjedelemben itt található.