2025 június 17

Folyik a magyarok kimenekítése a háborús övezetből – Több ország is segít a drámai helyzetben

A Közel-Kelet egyre súlyosbodó biztonsági helyzete miatt a magyar kormány több evakuációs akciót is indított. Irán és Izrael között fokozódik a konfliktus, ami magyar állampolgárokat is közvetlen veszélybe sodor. Az első műveletben hét magyar már sikeresen elhagyta a térséget.

Szijjártó Péter bejelentette, hogy a magyar kormány evakulációs műveletet indított. Forrás: Facebook

Irán és Izrael közötti konfliktus egyre súlyosabb szintre lépett, miután már nemcsak egymás fővárosait, hanem más célpontokat is támadnak. A háborús helyzet következtében egyre több magyar kerül veszélybe a térségben, ezért a kormány több evakuációs műveletet is indított. Az első sikeres akció során hét magyar állampolgárt menekítettek ki Jordániából a szlovák hatóságok segítségével – számolt be Szijjártó Péter közösségi oldalán az akcióról.

Sikeres evakuációban hét magyar már biztonságban

Hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztérium arról számolt be, hogy egy szlovák szervezésű mentesítőjárat sikeresen elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral. A repülőgép Cipruson landol, ahol a konzulok várják az utasokat. A menekítettek másnap utaznak tovább Pozsonyba.

A tárca köszönetet mondott a szlovák hatóságoknak, akik nem először nyújtanak segítséget a magyar állampolgárok evakuálásában.

Összetett, nemzetközi mentőakciókban menekítik az embereket

A háborús helyzet különösen nehézzé teszi a hazajuttatást, mivel Irán és Izrael is lezárta légterét. Ezért az evakuálási műveletek több ország területén zajlanak, sok esetben titokban vagy más államokkal együttműködésben.

„Ahogy minden ilyen válsághelyzetben, most is szervezzük a magyarok hazamenekítését, de a zárt légterek miatt ezek a műveletek jóval bonyolultabbak a szokásosnál.” – emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Nem csak a magyarok menekülnek a háborús térségből

A térségben tapasztalható drámai eszkaláció miatt több ország is megkezdte állampolgárainak evakuálását. Lengyelország bejelentette, hogy két napon belül 200 főt hoz haza Izraelből szárazföldön, Jordánián keresztül. Ciprus az Európai Unió Izraelhez legközelebbi tagállama kulcsszereplővé vált a mentőakciókban. Portugália és Szlovákia is segítséget kért a szigetországtól.

A magyar kormány szigorúan betartja a válsághelyzetekre érvényes nemzetközi protokollt: csak akkor közölnek részletes információt egy-egy műveletről, ha minden érintett magyar biztonságban van. A külügyi tárca jelenleg is több evakuálást készít elő, amelyekről rövidesen további tájékoztatás várható.

Címlapkép forrása: YouTube

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.