
Felfokozott hangulatban várjuk a hét híreit
Kétszer jelent a héten a KSH
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) már közzé is tette a beruházások tavalyi negyedik negyedéves adatait, valamint az ipari termelői árak idén januári alakulását közli.
Csütörtökön jelenik meg a kiskereskedelmi forgalom januári alakulásáról szóló statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom tavaly decemberi, illetve a teljes tavalyi évre vonatkozó második becslését közli a KSH.
Változások lehetnek az indexekben
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemző pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ma piaczárás előtt történhetnek meg az MSCI indexhez kapcsolódó portfolió-átrendezések. A héten várjuk a BUX és a kelet-európai CECE index új súlyainak bejelentését is.
Gyorsjelentések és felülvvizsgálat
Kedden az ÁNY jelent, szerdán pedig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új stratégiáját mutatják be.
Pénteken este mindenki a Moody’s jelentésére vár. Elemzők szerint azonban nem érdemes a felminősítésre várni, annak bejelentése még túl korai lenne. Emellett jelent az OTP is, melynek elsősorban a nemzetközi szereplésére vagyunk kíváncsiak.
Hírek Amerikából
Érkeznek hírek a Tengerentúlról is. Az amerikai feldolgozóipar számai mellett megismerhetjük a legfrissebb munkaerő-piaci adatokat is. Többet tudhatunk meg az USA gazdaságáról a Fed által kiadott második Bézs-könyv alapján is.
Az Energetikai Információs Hivatal pedig két olajpiaci jelentését teszi közzé a héten. A kontinensünkön talán az euróövezeti inflációs adat lehet érdekes számunkra.