2024 május 24

Fazekas már tudja, mikor indul a licit

A termelést segítheti a licit

Fazekas Sándor hozzátette, hogy ez egy újabb lépés a Földet a gazdáknak programban. A kormány célja, hogy a magyar földművesek minél több állami területet béreljenek, és ahol erre van lehetőség, megvásároljanak. Hangsúlyozta: az ellenzék által szervezett demonstrációk gazdaellenesek, mivel pont azt gátolják meg, amire a magyar földművesek részéről komoly igény van. A magyar gazdák termelni akarnak, boldogulni, megélhetést nyújtani a családjuknak, jó minőségű élelmiszert akarnak az asztalra tenni, amihez föld kell.

Közölte, hogy az elmúlt egy évben mintegy ötezer kisebb, három hektár alatti területet értékesített a Nemzeti Földalap. Ez azt mutatja, hogy van igény a földekre, a program most a három hektár fölötti földek eladását célozza. Nyilvános árverésen garanciális feltételek mellett lehet majd földet venni, 20 évi elidegenítési tilalom mellett, amihez a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitele járul.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Közlése szerint hitelt 2,5 százalékos kamattal az veheti fel, aki földet vásárol, önrész nem kell, a fedezet maga a föld, amire a magyar államnak visszavásárlási lehetősége van. Több biztosíték védi a magyar állam és a bank érdekeit a spekulációtól – tette hozzá. A tárcavezető hangsúlyozta: ez a földértékesítési megoldás biztosíték arra, hogy spekulánsok nem rúghatnak labdába, hiszen az árverésen helyben élő, magyar állampolgár földműves vehet részt, jogi képviselet szükséges, közjegyző jelenléte garantált.

Sok kis földet érint az értékesítés

A program – ami a kisebb birtokosokat támogatja – mintegy 50 ezer területet érint, ennek 80 százaléka 10 hektár alatti, az induló ár a helyben szokásos forgalmi ár plusz 10 százalék lesz. A törvény szerint egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, Magyarországon mintegy 103 ezer földműves van,

Kitért arra, hogy a védett területekre nem terjed ki az értékesítés, az érintett több százezer hektár továbbra is állami tulajdonban marad. A magyarországi erdőterületekre sem terjed ki a program, a mintegy 2 milliárd hektár magyarországi erdő fele van állami tulajdonban. Szólt arról is, hogy a kormány várakozása szerint a programmal tovább nő a kis és közepes családi gazdaságok által használt földterület nagysága Magyarországon.