2024 április 24

Fapados turisták, gyenge nyár Budapesten

Ezt nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Niklai Ákos, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének intézőbizottsági tagja, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. A magyar vendégek vásárlóerejének visszaesése mellett a negatívumok közé sorolta az üzleti célú és konferenciaturizmus csökkenését. Ez utóbbi a szakember szerint nemcsak magyar, hanem európai trend is, még ha a Malév kiesése miatt itthon valamivel erőteljesebben is jelentkezett. Hozzátette, hogy ugyanakkor a Malév megszűnésével nagyobb hangsúlyt kaptak a fapados légitársaságok, így több turista – még ha kisebb költésű is – érkezett Budapestre. Verebes Pál, a Budapesti Gazdasági Főiskola Vendéglátás Intézeti Tanszékének docense úgy vélte, az éttermi kínálattal nincs gond, a probléma az, hogy miközben nőnek a beszerzési árak és a működési költségek, azokat a belső kereslet hiányában nem lehet az árakban érvényesíteni. Szerinte a helyzeten a SZÉP-kártya sem segített sokat, mert egyrészt a lakosság jellemzően inkább szállásra költi, másrészt a vendéglátóhelyek félnek bevezetni, mert a mérsékelt érdeklődéshez képest túl sok többletmunkát igényel.

Niklai Ákos az év további részében a tavalyihoz hasonló forgalomra számít, ám kiemelte, hogy ez lehetne sokkal jobb is, ha az állam versenyképesebbé tenné a vendéglátást, például a jelenleg 27 százalékos áfa csökkentésével. Megjegyezte, hogy az unióban a vendéglátást érintő áfa átlagosan 10 százalék.