2024 október 07

Ekkortól lesz kötelező a kgfb az elektromos rollerekre

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, ilyen például a Segway vagy elektromos roller; egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak – tájékoztatott a Grantis Hungary Zrt. tanácsadó szakértője.

Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem. Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás – emelte ki a szakértő. A jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 kilométer/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát – ismertette.

A rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül – tette hozzá. Az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval – vélekedett. A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak. A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb – ismertette a távirati itoda.

A szakértő szerint a rendelet megjelenésével ezek a magas díjak várhatóan változnak. A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának helye – jegyezte meg.