2024 április 19

Engedélyezték a sofőr nélküli autókat

A törvény életbe lépéséig ki kell még dolgozni egy szabályrendszert, ami meghatározza, hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelnie egy önmagát vezető autónak, hogy forgalmi engedélyt kapjon.

A törvényt beterjesztő szenátor szerint az automata autók jelentősen növelhetik a közlekedés biztonságát, kiküszöbölve a balesetek egyik leggyakoribb okozóját, a sofőr figyelmének lankadását.

A törvény mögött legerősebben a Google lobbizott, a cég jelentős energiát és pénzt fektet a saját sofőr nélküli autója kifejlesztésébe, amit számítógép vezet, és különféle szenzorokkal, kamerákkal pásztázza maga körül a forgalmat, hogy reagálni tudjon minden helyzetre. A cégnek az éles teszteket eddig Nevadában kellett tartania, ahol idén év elején engedélyezték a közúti forgalomban a Google autójának kipróbálását. A cég autója már több mint egymillió mérföldet (1,6 millió kilométer) tett meg közúti forgalomban balesetmentesen, anélkül, hogy a sofőrnek be kellett volna avatkoznia. A tesztek nagy része Nevadában zajlott, de emberi sofőr felügyelete mellett Kaliforniában is futott már a számítógép vezette Toyota Prius, megjárta San Francisco belvárosát a híres, kanyargós Lombard Streettel, áthajtott a Golden Gate hídon, és elnavigált az autópályán egészen Los Angelesig, a belváros kellős közepén a Hollywood Boulevardig.

Az automata autó első civil felhasználója egy Steve Mahan nevű illető lesz, aki a Google-től ajándékba kapja az autót. Mahan vak, de az autó sofőrülésében ülve, a célpontot a kocsinak megadva így képes lesz használni járművet.