2024 április 18

Több ezer fős munkaerő-tartalékot jelenthet a megváltozott munkaképességű emberek aktívabb foglalkoztatása

Az ENSZ 1992-ben a fogyatékkal élő emberek világnapjává nyilvánította december 3-át. Talán ennek hatására is évről évre egyre több szó esik arról, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a fogyatékkal élő emberek a hétköznapokban – arról viszont talán még mindig kevesebbet lehet hallani, hogy a munkavállalás, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása milyen előnyökkel járhat nemcsak számukra, de a gazdasági szereplők és az egész társadalom számára is.

A Prohuman az ország piacvezető HR szolgáltatójaként már évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy munkalehetőséget biztosítson fogyatékkal élő embereknek – a vállalat miskolci szolgáltató központjában kizárólag megváltozott munkaképességű dolgozók végzik a munkát. A Prohuman szakemberei szerint az égető munkaerőhiány kapcsán is érdemes lenne minél több cégnek végiggondolnia, hogy miként vonhatna be megváltozott munkaképességgel rendelkező embereket a foglalkoztatásba.

„Ha megoldást nem is, de tartalékot még mindenképpen jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek bevonása, foglalkoztatása. Tapasztalataink szerint sok esetben pusztán azért nem lépnek a vállalatok ebbe az irányba, mert attól tartanak, hogy olyan követelményeknek kellene megfelelniük, amelyeket nem tudnának teljesíteni. Holott csupán egy kis odafigyeléssel könnyedén megoldható a legtöbb esetben, hogy egy fogyatékossággal vagy egészségkárosodással élő honfitársunk értékes és hatékony tagja lehessen egy csapatnak, vállalatnak” – mondta el Ignácz Béla, a Prohuman HR szolgáltató ügyvezető igazgatója.

A szakember hozzátette, hogy a Prohuman újonnan kialakított, modern miskolci szolgáltató központjában – melynek hivatalos neve Esélyteremtő Híváskoordinációs Központ – jelenleg 53 megváltozott munkaképességű dolgozó segíti a cég és ügyfelei munkáját, és továbbra is várják mindazon fogyatékkal élő vagy egészségkárosodott személyek jelentkezését, akik rendelkeznek középfokú iskolai végzettséggel, számítógépes ismerettel és jó kommunikációs készséggel.

Egyre többen, de még mindig nem elegen

Az elmúlt nagyjából 10 évben 18%-ról 44%-ra nőtt azon megváltozott munkaképességű emberek aránya, akik dolgoznak. Mindez mutatja, hogy ez a foglakoztatási forma kezd Magyarországon is egyre elterjedtebbé válni, de még mindig elmarad az 50%-os EU-s átlagtól. A statisztikák szerint hazánkban nagyjából 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, azonban a jó gyakorlatok tanulmányozásával, átvételével és a támogatói környezet fejlesztésével ez a szám még tovább növelhető.

„Kollégáink elsősorban bejövő hívások kezelésével, munkaerő-toborzással, adategyeztetéssel és ehhez kapcsolódó adminisztrációs munkával foglalkoznak, és nagyban hozzájárulnak, hogy a régióban zavartalanul tudjuk kiszolgálni az ügyfeleinket. Mindenki számára rugalmasan biztosítjuk, hogy lehetőségei szerint 4, 6, 7 vagy 8 órában dolgozzon, akár távmunkában is” – magyarázta Lelovics Rita, az Esélyteremtő Híváskoordinációs Központ rehabilitációs mentora. „Észak-Magyarországon jelentős hiány mutatkozik irodai, adminisztrációs dolgozók terén. Hiszünk benne és miskolci központunk példája is azt mutatja, hogy a hátrányos helyzetből induló emberek is képesek értékteremtő munkát végezni, bevonásuk pedig segíthetne enyhíteni a munkaerőhiányt is. Éppen ezért rövid távú terveink között szerepel a létszám emelése, akár megduplázása is” – tette hozzá.

Pozitív hatások sok irányban

„A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nemcsak az ő életükre van óriási hatással, hanem közvetlen kollégáikra és magukra a foglalkoztató szervezetekre is. Gyakori tapasztalat, hogy ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak egy csapatban, ott befogadóbb munkahelyi légkör alakul ki, és az élet minden területén nyitottabbá teszi a munkatársakat. Ennek eredményeként erősödik az összetartozás és a csapategység, ami pozitív hatással van a munkatársak lojalitására és ezzel csökkenteni tudja a fluktuációt, de sok esetben a termelékenységet is jótékonyan befolyásolja” – emelte ki Ignácz Béla.

Forrás: prohuman.hu, WS Hungary