2024 december 04

Tízből kilencen nyaralást terveznek

Tízből kilencen terveznek vakációt az idei nyárra, ötödük már foglalt is. A közleménye szerint a válaszadók kétharmada csak belföldi úti célban gondolkodik, míg harmaduk hazai és külföldi üdülést egyaránt tervez. Belföldön a Balaton mellett Eger, Pécs, Gyula, Hévíz és Sopron is népszerűek lesznek, és sokan látogatnak majd el az Őrségbe, a Mátrába és a Tisza-tó partjára is. A nemzetközi célpontok közül Horvátország, Olaszország és Görögország iránt fokozott az érdeklődés a válaszadók körében.

Az online kutatás szerint a szállásadók rugalmas feltételeket kínálnak, így a vendégnek nem kell előleget fizetnie, lemondható vagy módosítható az időpont. A szállástípusok közül a hotelek (34 százalék), apartmanok (31 százalék) majd a panziók és vendégházak (27 százalék) a legnépszerűbbek, de lesznek, akik rokonoknál vagy saját nyaralóban szállnak meg. A kutatásban részt vevők többsége beoltatná magát a koronavírus elleni vakcinával akár külföldi vagy belföldi nyaralás kedvéért is, míg 35 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy még nem tudja, mit tenne.

A kutatást január 21. és január 29. között készítette a Szállás.hu a magyar lakosság körében. Bár az nem reprezentatív az ország teljes lakosságára, az eredmények alkalmasak a trendek bemutatására – írták.