2024 december 05

Nipah-vírus – Indiából jön, nincs kezelés a gyógyítására

Egy halottja van a Nipah-vírusnak az indiai Keralában. Idén ez a második haláleset. Egy 24 éves diák a halt meg Dél-indiában – közölte egy helyi egészségügyi tisztviselő. 151 embert, akik kapcsolatba kerültek az áldozattal, megfigyelés alatt tartanak, hogy megakadályozzák a halálos vírus terjedését.

Július óta ez a második Nipah okozta haláleset Keralában. A Nipah vírust az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiemelt kórokozónak minősíti, mivel járványt válthat ki. Nincs vakcina a fertőzés megelőzésére és nincs kezelés a gyógyítására.

Gyümölcsdenevérektől származik

A Reuters tavalyi vizsgálata szerint Kerala a vírus ,,támadása” szempontjából világszerte a legveszélyeztetettebbek közé tartozik. A Nipah, amely gyümölcsdenevérektől és olyan állatoktól származik, mint például a sertések, halálos, agyduzzanatot okozó lázat válthat ki az emberekben.

A diák szeptember 4-én kezdte el mutatni a láz tüneteit, és öt nappal később meghalt – mondta R. Renuka, a Kerala északi részén fekvő Malappuram városának körzeti egészségügyi tisztviselője.

Az áldozattól vett vérminta vizsgálata szeptember 9-én megerősítette a Nipah-fertőzést, mondta. Öt másik személytől, akiknél a Nipah-fertőzés elsődleges tünetei jelentkeztek, vérmintát vettek, és elküldték őket vizsgálatokra – tette hozzá, anélkül, hogy elárulta volna, hogy ők voltak-e az elhunyt személy elsődleges kontaktjai.

151 embert figyelnek meg

Jelenleg 151 embert figyelnek meg a tünetek miatt, miután kiderült, hogy szerepeltek a Bengaluruból érkezett áldozat elsődleges kontaktlistáján.

Idén ez a második Nipah-fertőzés okozta haláleset, miután júliusban egy 14 éves fiú halt meg. A Nipah több tucat ember halálához vezetett Keralában azóta, hogy 2018-ban először megjelent az államban.