A közösségi médiával kapcsolatos kezdeti hurráoptimizmus mára odáig fajult, hogy a társadalom és a politika minden gondjáért-bajáért a techcégeket tesszük felelőssé. A közösségimédia-platformok kihasználják pszichés sebezhetőségeinket, véleménybuborékba zárnak minket, felgyorsítják a dezinformáció terjedését – mégis, egyre népszerűbbek, sőt, egyre csak több és több a felhasználójuk. A közösségi médiával még sokáig együtt fogunk élni, ezért működésüket etikusabbá és kockázatmentesebbé kell tenni. Pontosan az ilyen átfogó és kiegyensúlyozott szabályozás dilemmáit és lehetőségeit vizsgálta friss kutatásában a Political Capital.

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében érdemi vitát indított a közösségi média szabályozásáról, különös tekintettel annak jogi, etikai következményeire, a dezinformáció terjedésére, a radikalizációra, egyszersmind a demokráciára gyakorolt hatásairól. A felkért vendégszerzők cikkei a Political Capital honlapján és blogján is megjelentek, majd egy szakértői kerekasztal-beszélgetés során ütköztettük az érveket, illetve egy podcast is készült a témában. A kutatást – a szakértői véleményeket is beépítve – egy tanulmányban foglaltuk össze.

Valószínűleg 2021-re tekintünk majd úgy vissza, ami egy olyan új korszak kezdetét jelentette, amelyben a big-tech és a közösségi média egyre szigorúbb közösségi ellenőrzés alá kerül. Magyarország esetében is az év eleji lelkesedés és szabályozási kedv után a kormányzat arra az álláspontra jutott, hogy kizárólag közös európai szabályozás alkothat olyan keretrendszert, amely alkalmas ezen vállalatok átláthatóságát és elszámoltathatóságát biztosítani.

Az uniós jogalkotás – a digitális szolgáltatásokról (DSA) és piacról (DMA) szóló jogszabálytervezetekkel – megítélésünk szerint a kérdések többségében (az átláthatóság, a differenciált felelősség és a többszintű auditálás) helyes úton halad, így egy valóban átfogó és modern jogszabályi környezet kialakításához járulhat hozzá. Emellett azonban van néhány kérdéses pont – legfőképpen a kormányzati szabályozók és a káros, de nem jogellenes tartalmak amúgy is nehéz szétválasztása kapcsán –, ahol a tagállami és vállalati lobbi veszélye fenyegeti a „helyes út” megtalálását.

A civil társadalomnak jelenleg az a feladata, hogy a nemzeti kormányokat és uniós szerveket olyan irányba tolják az uniós jogalkotás során, amelynek eredményeképp egy átfogó, de mérsékelt szabályozás születik, amely biztosítja az egyensúlyt a biztonság és az alapjogok védelme között.

Kutatásunk alapján a következő javaslatokat fogalmazzuk meg:

• Az állami beavatkozás során az átláthatóság kikényszerítése a kulcs: a tartalomszabályozás, az algoritmusok és a célzott hirdetések működésének átláthatóvá alakítása elszámoltathatóbbá tenné a vállalatok döntéseit és működését. A megfelelő eljárások mellett biztosítani kell a kutatók, az újságírók és a civilek hozzáférését a platformok adatbázisaihoz, hogy átfogóan lehessen tanulmányozni a digitális térben zajló folyamatokat, és megfelelő válaszokat dolgozhassunk ki a kihívásokra.

• A tartalomszabályozás rendszerének reformját a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása mellett kell meghozni. Az egyértelműen jogellenes tartalmak eltávolítását a platformoknak rövid határidőn belül el kell végezniük, annak mulasztása vagy jogellenes eltávolítása esetére pedig a bíróságokat olyan jogokkal felruházni, hogy korrekcióra kötelezhesse a platformot. A várhatóan nagy mennyiségű panasz miatt – akár uniós szintű – e-bíróságok felállítása indokolt, ahol mind a felhasználók, mind a platformok élhetnek a jogorvoslat lehetőségével. A nem törvényszegő, de károsnak tekintett tartalmakat a felhasználók, a hatóságok bejelenthetik, ezután a platform a saját szabályrendszere alapján dönthet azok korlátozásáról vagy eltávolításáról. A belső és külső jogorvoslat lehetőségét itt is biztosítani kell.

• Kulcsfontosságú, hogy a tartalomszabályozással kapcsolatos döntéseket ne automatizálják teljesen, hanem a kiindulópont legyen az, hogy emberi tevékenység megítéléséről ne mesterséges intelligencia, hanem ember döntsön; minden ettől való eltérést alaposan meg kell indokolni. Az algoritmusok és az automatizált megoldások segítséget nyújthatnak ugyan problémás tartalmak észlelésében, azonosításában és megjelölésében, de a döntéshozatal felett biztosítani kell az érdemi emberi ellenőrzést.

• Többet kell költeni a tényellenőrzésre, a nemzetbiztonsági szempontból veszélyes vagy potenciálisan erőszakos tartalmak moderálására. Ez munkaerő-igényes tevékenység: a Facebook magyarországi és szlovákiai tényellenőrző tevékenységét például egy-egy fős szerkesztőségek végzik – ami nyilvánvalóan elégtelen, még ha egyes jelek szerint jó színvonalon is teszik ezt. A politikai döntéshozók pedig ösztönözhetik a technológiai vállalatokat, hogy építsék ki a tényellenőrző kapacitásaikat, annak érdekében, hogy elkerüljék a szélesebb állami beavatkozást.

• A pszichológiai károk csökkentése: az utóbbi években több tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy a passzív közösségimédia-használat az összehasonlítgatásokon keresztül rontja a felhasználók önértékelését, és ezen keresztül pszichés egészségét, míg az aktív használat esetén már megjelennek pozitív hatások is. Intenzívebb közbeszéd és célzott oktatás kell arról, hogy melyek a közösségi média egyénre és közösségre gyakorolt kedvezőtlen pszichológiai hatásai, hogy a felhasználók több információ birtokában hozhassanak döntéseket arról, mennyit és mire használják ezeket a platformokat. Az állami mellett a civil szféra sokat tehet a tudatosítás érdekében: informálhat, edukálhat és óvatosságra ösztönözhet, mind a közösségi média általános használatában, mind az információk kritikusabb feldolgozásában.