2024 december 05

Környezetvédelem – a járvány hozta meg az emberek eszét

A megkérdezett európaiak majdnem fele (48%) fontosabbnak tartja a mindennapi tevékenysége következtében kibocsátott szén-dioxid csökkentését most, mint a pandémiát megelőzően. Valójában az európaiak többsége (52%) minden eddiginél jobban tudatában van annak, hogy cselekedetei milyen hatással vannak a környezetre – ez az arány az Y és Z generáció körében a legmagasabb (58%).

Jóllehet a fenntartható fogyasztás iránti vágy folyamatosan nőtt az elmúlt évtizedben, a Mastercard kutatása szerint ez a szemlélet mérhetően nagyobb teret nyert a COVID-19 következtében. A fogyasztók egyre tudatosabbak és majdnem minden ötödik válaszadó (58%) gondolja, hogy a vállalatoknak is fenntarthatóbb- valamint környezetkímélőbb módon kell működniük. A Z generáció körében ez a meggyőződés még magasabb (62%). A kutatásból az is kiderült, hogy az európai válaszadók elvárják a vállalatoktól, hogy csökkentsék a hulladék kibocsátásuk mennyiségét (39%), odafigyeljenek a műanyag-szennyezésre a termékek és a csomagolások területén (38%), valamint csökkentsék a levegő és a víz szennyezését (35%). Ez az a három fő szempont, amire a megkérdezettek szerint a vállalatoknak összpontosítania kell a pandémia kezelése mellett.

A Mastercard átfogó fenntarthatósági programjának része a Priceless Planet Koalíció, melynek egyik célja, hogy összehangolja a vállalatok és fogyasztók törekvéseit, első lépésként 100 millió fa ültetése érdekében a következő öt évben.

A Mastercard a Karbon-kalkulátort a társaság stratégiai partnerével, a svéd fintech céggel, a Doconomy-val együttműködve fejlesztette ki és integrálta a Mastercard globális hálózatába. A Mastercard Karbon-kalkulátor használatával lehetővé válik a bankok számára, hogy adatokkal segítsék azokat az ügyfeleket, akik többet szeretnének tenni a környezetért. A rendszer hozzáférést biztosít a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos adatokhoz és információkhoz, valamint gyakorlati tanácsokat és tippeket ad – pl.: hány fát kell ültetni egy tevékenység ellensúlyozására.

„Elengedhetetlen, hogy a vállalatok felismerjék felelősségüket a bolygó és a környezet megóvásának érdekében. Nem csak azért, mert ez a fogyasztók igénye, hanem azért, mert így helyes. A Föld mindenkié és kollektív felelősség terhel minket, hogy tegyünk is érte valamit. A COVID-19 járvány óta a környezet iránti aggodalom ugrásszerűen megnőtt, ami azt jelenti, hogy erőfeszítéseinket is sokszorozni kell. Mi folytatjuk azon új és innovatív módszerek feltárását, amelyekkel érdemben hozzájárulhatunk a környezet megóvásához. Mindezen túl dolgozunk azon is, hogy törekvéseinket szélesebb hálózattal osszuk meg, így másokat is ösztönözzünk e lépések megtételére” – mondta Mark Barnett, a Mastercard Europe elnöke.

„A Mastercard új eszközének segítségével a bankok lehetőséget kapnak arra, hogy ügyfeleiknek vásárlásaikhoz, vagy akár kuponbeváltásaikhoz kapcsolódóan adatokat, információt adjanak. Így a fogyasztók egyénileg mérlegelhetik, hogyan döntenek annak fényében, hogy mekkora az adott tevékenység, beszerzés ökológiai lábnyoma. Tudatos vállalatként a Mastercard tisztában van azon felelősségével, hogy foglalkoznia kell a klímaváltozás jelentette kihívásokkal és hozzá kell járulnia a környezet védelméhez” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A Mastercard Karbon-kalkulátor számításainak alapját a függetlenül ellenőrzött Åland Index adja. Az értékek természetesen tovább javíthatók relatív és könnyen érthető CO2-egyenértékekkel (például fák ültetésével), valamint tippekkel a fenntarthatóbb életmód érdekében. A fogyasztóknak arra is van lehetőségük, hogy ellensúlyozzák karbon kibocsátásukat azáltal, hogy hozzájárulnak a Priceless Planet Koalíció erdő-helyreállítási projektjeihez – akár adományozással, akár a bankjukkal közös tevékenység által. A bankok zökkenőmentesen integrálhatják a szén-dioxid-kalkulátort mobilalkalmazásaikba új API-k révén, amelyek már elérhetők a Mastercard Developers fejlesztői oldalon.

„Azáltal, hogy egy egész iparágat bevon az egyéni meglátások és a kollektív cselekvések lehetővé tételébe, a Mastercard újradefiniálta a pénzügyi ipar mindennapi szerepét az éghajlati válság kezelésében” – mondta Mathias Wikström, a Doconomy vezérigazgatója.

A Föld világnapja (április 22) előtt a Priceless Planet Koalíció fenntarthatósági kampányt indít, hogy hozzájáruljon a 100 millió fa ültetéséhez. Felismerve a közösségi média fontosságát a tudatosság és a környezetvédelem megteremtésében, április 15-től a Mastercard kampányt indít a TikTok és az Instagram oldalán az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Hollandiában, hogy ösztönözzék a fogyasztókat faültetésre, hogy ezzel ünnepeljék meg a föld napját.  Minden Mastercard fizetéshez köthető adományhoz a társaság anyagilag is hozzájárul.