2024 április 18

Egyre több a felszámolás

Korában a hitelezők által kezdeményezett felszámolás volt a jellemző, újabban viszont már a bíróságok által indított kényszerfelszámolás dominál – idézi a közlemény Somogyi Ferencet, a Felszámolók Országos Egyesületének elnökét.

A felszámolási eljárások számának folyamatos növekedése döntően a cégek pénzügyi helyzetének romlásával és az adóhatóság egyre szigorúbb fellépésével magyarázható. A hitelezők is mind türelmetlenebbek, és hamarabb kérik a felszámolás megindítását.

Gyakori, hogy ilyen esetekben a tulajdonos elhagyja a céget, vagy eladja egy hajléktalannak vagy külföldinek, akit azután már soha nem lehet utolérni. A hitelezők pedig futhatnak a pénzük után.

A felszámolási eljárásoknak körülbelül 75 százaléka egyszerűsített módon fejeződik be. Ennek oka, hogy a cég vezetői nem adják át, vagy eltüntetik az iratokat, illetve a társaságnak már nincs semmilyen vagyona.

Somogyi Ferenc tájékoztatása szerint országszerte több mint száztíz felszámolással foglalkozó cég működik, de jelentős létszámbővítést kellett végrehajtaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a feladatokkal.

Hozzátette: legnagyobb gondjuk, hogy elhúzódnak az eljárások, sokáig kell várniuk a díjazásra. Egy-egy ügy lezárása ugyanis átlagosan két-három évig, nem ritkán öt-hat évig elhúzódik, sőt van eset – például az almásfüzitői timföldgyáré – amelynek felszámolásához tíz év sem volt elegendő.