Egy országot egy B-tervért!

Akár a tengerentúlra tekintünk, akár az öreg kontinensre vetjük szemünket, azt látjuk, hogy senkinek sincs B-terve. Mindenki ugyanazt a keynesiánus elképzelést erőlteti, hogy tudniillik az államok újabb adósság piramisok építésével próbálják elfedni a már meglévő adóssághegyeket. Ráadásul, nem az elmúlt pár év válságáról van szó, mert ezeket az adóssághegyeket nagyjából három évtized alatt hordták össze az államok, a vállalatok és a lakosság. Az adósságcsapda negyedik szereplője pedig értelemszerűen a bankrendszer. A historikus példák ezúttal aligha segítenek. Észre kell venni, hogy Európában a közös pénz bevezetése jelentősen átírta a válságkezelés megszokott szabályait. Ezúttal nincs mód a régi jól bevált megoldásra, hogy az államok saját devizájuk leértékelgetésével jussanak időről időre levegőhöz. Szóba jöhetne még az euró leértékelése is, de ennek most semmi értelme, a globális devizapiaci háborúban ugyanis azonnal aláígérnek, hiszen mindenki exportálni akar, vagyis a saját pénze gyengeségére tette mindenki az összes zsetonját. Ráadásul a hitelcsapok elzárása a fogyasztókat is eltüntette a fejlett országok piacairól, s ezt az űrt nem tudják betölteni a fejlődő piacok, mert ott más a fogyasztás szerkezete.

Hogy mi segíthet? Például az adósság leírás, melyre éppen Görögország esetében láttunk példát. Észre kell azonban venni, hogy még egy ilyen elszigetelt, kicsi gazdasággal rendelkező ország adósságának részleges leírása is elképesztő terheket rótt az európai bankrendszerre, s az is átszott, hogy a válságkezelés (segélyezés) legnagyobb terhét cipelő németek is lázadoznak sziszifuszi szerepük ellen. Arról már nem is szólva, hogy Athén példájára hivatkozva mindenki könnyítést akart. És addig nincs is gond, amíg csak az írek (vagy épp a magyarok) csiripelnek. De a portugál és spanyol igények adott esetben maguk alá temethetik a nagy nehezen összehordott európai válságkezelő alapot.

Ne tévedjünk, a tengerentúlon is prolongált a tanácstalanság. A Fed évekre kitolt zérus kamat politikája mellett csak az a kérdés, vajon a mennyiségi lazításnak csúfolt „pénzteremtés” eddigi brutális módját folytatják, zsákszámra öntve a zsetont a piacokra, vagy amire van remény, kicsit szofisztikáltabb megoldásokat keresnek. Európában annyival talán kedvezőbb a helyzet, hogy az EKB-nak nincs joga olyan direkt akciókra, mint az amerikai jegybankároknak. Így eleve csak a közvetett eszközök jöhetnek szóba, bár nem lenne meglepő, ha az európai (jegy)bankrendszerbe pumpált olcsó (1 százalékos) hitel nem csak a bajba jutott államok kötvényeinek likviditását erősítené, hanem idővel a részvények és áruk piacán is lecsapódna.