Sötét mód ikon
2025 december 02
Durván jó feltételekkel indul a 3%-os lakáshitel – Akár 100 ezerrel alacsonyabb lehet a havi törlesztő

Durván jó feltételekkel indul a 3%-os lakáshitel – Akár 100 ezerrel alacsonyabb lehet a havi törlesztő

Szeptembertől akár 100 ezer forinttal is kevesebb lehet a havi törlesztője annak, aki első lakását vásárolja meg a kormány új, 3 százalékos kamatozású hitelével. Akár 50 millió forint is igényelhető az új lakáshitel. A támogatás országosan elérhető lesz, és teljesen megváltoztathatja a lakáspiacot. Főként a kisebb, olcsóbb ingatlanoknál indulhat be az áremelkedés.

Az első lakásvásárlók vehetik csak fel az Otthon Start lakáshitelt

A Kormányinfón bemutatott Otthon Start lakáshitel célja, hogy az első lakásvásárlók számára elérhetővé tegye a saját otthon megvásárlását – jelentős állami kamattámogatás mellett. Az új konstrukció fix 3 százalékos kamattal vehető majd fel, legfeljebb 50 millió forintig, akár 25 éves futamidővel – jelent meg az új lakáshitelről szóló tájékoztatás a Kormányinfón.

Fontos kitétel, hogy a lakás vételára legfeljebb 100 millió forint lehet, négyzetméterenként maximum 1,5 millió forintos árral. A szükséges önerő mértéke 10 százalék.

Kinek és hogyan jár az új Otthon start lakáshitel támogatása?

A szeptemberben induló hitelprogramra azok jogosultak, akik:

  • első lakásukat vagy házukat vásárolják,
  • még nem írták alá a meglévő hitelszerződést vagy csak szeptembertől nyújtják be igényüket,
  • rendelkeznek legalább 2 év TB-jogviszonnyal,
  • és megfelelnek az értékhatároknak.

Nem kell házasság, gyermekvállalás, és nincs életkori megkötés sem. A hitel nem jár együtt illetékmentességgel, viszont összevonható a CSOK Plusz támogatással.

Mennyit lehet spórolni ezzel a lakáshitellel??

A jelenlegi piaci kamatokhoz viszonyítva a 3 százalékos hitel akár 100 ezer forinttal is csökkentheti a havi törlesztőt. Ez a részletösszeg különösen hosszabb futamidő és nagyobb hitelösszeg esetén érvényes. A kalkulációk szerint 10 millió forintonként körülbelül 20 ezer forint a különbség.

Élénkülhet az ingatlanpiac, főként az olcsóbb szegmensben indulhat meg a piac

Bár a kormány szerint az új hitelprogram nem feltétlenül emeli az árakat, szakértők arra figyelmeztetnek, hogy új keresleti hullám indulhat, különösen az olcsóbb lakások piacán. A panelek, garzonlakások, kisebb alapterületű ingatlanok lehetnek a legnagyobb nyertesei az új támogatásnak.

Egyéb fontos részletek a lakáshitellel kapcsolatosan

  • A hitel nemfizetése esetén vissza kell fizetni a kamattámogatást, büntetőkamat mellett.
  • A kormány nem különíti el a program költségeit a költségvetésben, de szerintük van mozgástér.
  • A hitel technikai elszámolásáról még folynak az egyeztetések a Bankszövetséggel.

Címlapkép forrása: Facebook

Jelen írás kizárólag tájékoztatási célt szolgál. A cikkben megjelenő információk nyilvános és mindenki számára elérhető adatok alapján kerültek felhasználásra.

Oszlányi Gyöngyvér



Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.