2024 március 29

Csúszdára került a honi börze a héten

A részvénypiac heti forgalma 39,21 milliárd forint volt a múlt heti 39,41 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében közölte: hétfőn és kedden kedvező hangulatban zajlott a kereskedés a BÉT-en, azonban kedden napon belül már negatív fordulat indult, és a csökkenés folytatódott a hét további részében. A magyar piacon az esés pénteken állt meg, amikor a BUX végül 0,29 százalékos pluszban zárt. A vezető részvényekről megjegyezték, pénteken forgott utoljára a Mol osztalékszelvénnyel. Felidézték, hogy az áprilisi 11-én tartott közgyűlésen a részvényesek 107,3 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek. Részvényenként 142,44 forint osztalékot fizettek, ami 4,4 százalékos osztalékhozamnak felel meg. Az OTP pénteken tett ajánlatot a harmadik legnagyobb szlovén bank, az Abanka megvásárlására. Az Apollo amerikai befektetési alap is benyújtott egy ajánlatot. Mindkét ajánlat 400 millió euró körüli, azonban az Apolló ajánlata a magasabb. A döntés várhatóan hétfőn érkezik. A nemzetközi befektetői hangulatot továbbra is a kereskedelmi háború fejleményei befolyásolják leginkább. A befektetők most elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) jövő hét szerdai kamatdöntő ülésére figyelnek, ugyanis a kamatpályáról érkezhetnek üzenetek a jegybankárok részéről.

A héten a Magyar Telekom ára 1,09 százalékkal emelkedett, pénteken 417 forinton zárt a papír, heti forgalma meghaladta az 1,2 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 0,49 százalékkal gyengült a héten, pénteken 3270 forinton zárt, heti forgalma több mint 8,9 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama 0,69 százalékkal csökkent a héten, a hét utolsó kereskedési napján 5065 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 4,6 milliárd forintot.

A héten az OTP-részvények ára 3,04 százalékkal visszaesett, pénteken 12 100 forinton zárt a papír, heti forgalma több mint 19,2 milliárd forintot tett ki.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4242,24 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 10,09 ponttal, 0,24 százalékkal magasabban.