2024 április 20

Csoda történt ma a piacon

Csütörtök délelőtt 4-5 százalékos pluszban pöffeszkedett az E-Star kurzusa, miközben a BUX morzsolódott, s a blue chipeket is beadták a befektetők. Arról már nem is beszélve, hogy sajtóértesülések szerint a Grep Zrt. felszámolási eljárást indított az alternatív energiaszolgáltató ellen egy 10 millió forintos tartozás kapcsán. Bár az E-Star egyelőre nem kapta kézhez az iratokat, de a hírek szerint vitatja a követelés jogosságát. A kását azért ezúttal sem eszik olyan forrón: a felszámolási eljárás keretében a felek a bíróságon rendezhetik majd az ügyet, s maga a felszámolás csak akkor indul meg, ha az elismert követelést nem teljesíti meghatározott időn belül az alperes.

Emlékezhetünk, hogy a 2007-ben tőzsdére vezetett E-Startól nagyon sokat várt a piac és az elemzők is kifejezetten derűlátóak voltak. A városok és intézmények fűtési, távfűtési rendszereinek felújítását és működtetését végző, Romániában és Lengyelországban is projektekben érdekelt társaság 2009-es részvénykibocsátása pedig igazi kuriózum volt a nyilvános másodlagos kibocsátásokban meglehetősen szegényes pesti parketten. A 2750 forintos árfolyamon forgalomba hozott 400 ezer darabos részvénycsomag piaci sikere nyomán abban az évben a BÉT Tőzsde csapata díjat is megkapta a társaság. A következő évben a vállalat elnyerte három romániai város távhő rendszerének korszerűsítését és üzemeltetését, majd 2011-ben a varsói tőzsdére is bevezették a papírt. Történelmi csúcsokra 2011 tavaszán, nyarán jutott az árfolyam, amikor rövid ideig a 12 ezres lélektani szintet is túlszárnyalta a kurzus. A hitelszűke azonban a sikeres kötvénykibocsátás ellenére is lelassította a növekedést és lejtőre tolta a részvény árfolyamát, amely immár a néhány száz forintos tartományban mozog.

Az idei tavasz és a nyárelő immár a szerződésbontásokat is elhozta a nem fizető magyarországi és romániai önkormányzatokkal. Az önkormányzati tartozások állománya egyébként nagyjából 1,5 milliárd forintnak megfelelő összegre tehető. Ezeknek a tartozásoknak a rendezése az egyik legfontosabb tényező a papír jövője szempontjából. Míg a másik fontos tényező, a már aláírt, 36 millió PLN (körülbelül 2,5 milliárd forint) összegű lengyel hitel folyósítása. A másfél hónap múlva lejáró kötvényekről sem szabad ugyanakkor elfeledkezni, az 1,42 milliárd forint tőkére még 8.92 százalékos kupon jön, vagyis a társaságnak 1,55 milliárd forintos terhet jelent a kötvényesek kielégítése. Ez a tartozás jóval izgalmasabbnak tűnik a felszámolási eljárásban kezelt 10 milliónál. A lengyel hitel azonban garantálhatja a kötvényesek kifizetését. Más kérdés, hogy a kötvény kibocsátásakor a bevételek növekedésével számoltak, s nem volt szó hitelről.

A felszámolási eljárás kezdeményezése ellenére is jók tehát a papír rövidtávú kilátásai. Miközben hosszabb távon csak az új projektek és a cash-flow termelés hozhat megnyugvást és jelentősebb árfolyam emelkedést.

Vegyük észre, hogy a papír nagyon olcsó, ahogy mondják, „opció áron” lehet venni belőle. A ma reggeli emelkedés mögött tehát meghúzódhat egy olyan spekuláció, hogy a kötvényesek kifizetése néhány héten belül valamelyest konszolidálhatja az árfolyamot. Ami még itt az ezer forint alatti tartományban is „tisztes” nyereséggel kecsegtethet.