2025 április 21

Csak Budapest haladt előre

A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,90 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 1,01 százalék veszteséggel kezdett. Frankfurtban a DAX index 0,86 százalék, Londonban az FTSE-100 index 0,75 százalékos, Párizsban a CAC-40 index 1,08 százalékos eséssel indult neki a pénteki kereskedésnek. Madridban 1,33 százalék, Milánóban 0,85 százalék volt a nyitáskori gyengülés.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pedig 0,16 pontos emelkedéssel, 37 187,45 ponton nyitott pénteken. Tehát a csütörtöki záró értékéhez képest minimálisan erősödött.

Az elemzők szerint marad a bizonytalanság

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt az elemzők kisebb csökkenésre számítottak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: az Egyesült Államokból érkező politikai bizonytalanság miatt vélhetően negatív lesz a nemzetközi hangulat, ez a magyar tőzsdére is hatással lehet. Ráadásul a kedvezőtlen nemzetközi piaci hangulatot a spanyol terrortámadások is erősíthetik.

Az elemző a vezető részvényekről közölte: kisebb profitrealizálásra számít a nagy papíroknál.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kifejtette: az OTP árfolyama csütörtökön át tudta lépni a 10
000 forintos lélektani határt, így a papír pénteki mozgása meghatározó lesz, ugyanis ha a részvények ára 10 ezer forint felett tud maradni, akkor a bankpapír jegyzése a jövő héten tovább emelkedhet.

Az elemző szerint a Mol esetében 22 850 forintnál húzódik egy fontos támasz, amíg felette mozog az árfolyam, nincs ok aggodalomra. A Richter néhány napja kezdett korrigálni felfelé, a befektetőknek a rubel árfolyamát érdemes figyelni, amennyiben az euróval szemben erősödni tud, folytatódhat a pozitív korrekció a
gyógyszergyártó árfolyamában is.

Csütörtökön csak Budapest bizonyított

A pán-európai Stoxx 600 és FTSE Eurofirst 300, valamint az euróövezeti EuroStoxx50 indexek 0,6 százalékkal gyengültek csütörtökön. A DAX index Frankfurtban 0,49 százalékkal, a londoni FTSE-100 index 0,61 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,57 százalékkal végzett lejjebb. Madridban 0,95 százalékkal, Milánóban 0,89 százalékkal esett a tőzsdeindex.

A legnagyobb árfolyamcsökkenés a banki részvények körében következett be, indexük másfél százalékkal esett az Európai Központi Bank (EKB) előző kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve ismeretében, amiből némi aggodalom volt kiolvasható az euró túlzott erősödése miatt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX azonban 295,20 pontos, 0,80 százalékos emelkedéssel, 37 187,29 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt.

A Mol 280 forinttal, 1,21 százalékkal 23 355 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 133 forinttal, 1,33 százalékkal 10 115 forintra nőtt, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 475 forintot ért, forgalma 167,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,31 százalékkal 6551 forintra emelkedett, forgalmuk 2,6 milliárd forintot ért el.

Amerikában sem volt jobb a helyzet

Az amerikai tőzsdék nagy eséssel fejezték be a csütörtöki tőzsdei kereskedést a Fehér Ház politikai agendájának megvalósíthatóságával szemben felmerült kételyek és a barcelonai terrorakció miatt. Ugyanezek a tényezők húzták le péntek reggel az ázsiai tőzsdék többségét is.

A DJIA-30 index három hónapja a legnagyobb esést szenvedte el, 1,24 százalékkal zárt alacsonyabban csütörtökön. Az S&P-500 index 1,54 százalékkal, a Nasdaq Composite index 1,94 százalékkal csökkent. Az európai piaci nyitás előtt másfél órával Tokió 1,27 százalék, Szöul 0,08 százalék veszteséget mutatott, Sanghaj 0,09 százalékkal emelkedett, Hongkongban pedig 0,51 százalékkal csökkent a tőzsdeindex.

Az olaj ára alig változott, a Brent 0,04 százalékkal 51,01 dollárra, a WTI 0,06 százalékkal 47,06 dollárra csökkent hordónként.

Az arany ára sem változott lényegesen, a határidős piacon a legközelebbi kontraktus jegyzése 0,02 százalékkal ment feljebb 1292,72 dollárra unciánként. Az eurót 0,14 százalékkal jegyezték erősebben 1,1739 dolláron.