2024 április 19

Bill Gates is jelölt Konfuciusz-díjra

Kofi Annan, az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) egykori főtitkára és Bill Gates, a Microsoft egyik alapítója már a tavalyi listán is szerepeltek, de hozzájuk hasonlóan Jüan Long-ping (Yuan Longping) agrártudós és a Kína által második számú tibeti vallási vezetőként, a tizenegyedik pancsen lámaként elismert 21 éves Gyaltsen Norbu is. Új jelölt ugyanakkor Ban Ki Mun, jelenlegi ENSZ-főtitkár, Jinglak Sinavatra thaiföldi miniszterelnök-asszony, Vang Ting-kuo (Wang Dingguo) kínai társadalmi aktivista és Tang Ji-csie (Tang Yijie), a Pekingi Egyetem filozófiaprofesszora.

A Konfuciusz-békedíjat 2010-ben alapították, azt követően, hogy kiderült: a börtönben ülő kínai ellenzéki Liu Hsziao-pónak (Liu Xiaobo) ítélték a Nobel-békedíjat Oslóban. A hivatalos indoklás szerint a Konfuciusz-békedíj a béke hagyományos kínai és ázsiai felfogását hivatott népszerűsíteni, a Nobel-díj „Nyugat-központúságának” ellensúlyaként. Az elismerést a Nemzetközi Béketanulmányok Kínai Központja nevet viselő, nem-kormányzati szervezet jegyzi, szponzorai professzorok és akadémikusok.

A díjat idén decemberben harmadik alkalommal adják majd át. Tavaly Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnöknek ítélték az elismerést, „országos és nemzetközi szintű békefenntartó tevékenységéért, kifejezetten pedig a NATO líbiai bombázásának ellenzéséért”. Putyin nem jelent meg a kiosztón, így a díjat két orosz cserediák vette át. Két évvel ezelőtt Lien Csant (Lien Chan), Tajvan korábbi alelnökét, a nacionalista Kuomintang tiszteletbeli elnökét jutalmazták a Tajvan és Kína közti kapcsolatok javításáért. Lien a díjról csak a sajtóból értesült, az átadáson így ő sem nem jelent meg, helyette egy kislányt állítottak a színpadra.