Teher alatt nő a pálma – úgy tűnik, az Európai Unió is gyorsabban fejlődik mostanában, mint a válságmentes időkben. Úgyszólván meg sem száradt a tinta az Európai Bankhatóságot (EBA) megalapító EU-jogszabályon, máris itt az új terv az Európai Bizottságtól: európai szintű, közvetlen bankfelügyelet kellene. Ez a „bankunió” egyik eleme lenne az EU-ban.

A tervezett bankunió nem intézmény, hanem rendszer, négy elemmel: a hitelintézetek tevékenységére és tőkekövetelményeire vonatkozó szabályok további egységesítése az EU-ban; az egységes bankfelügyelet, amely közvetlenül ellenőrizné az EU-ban több országban működő bankokat és általában a nagy, rendszerszintű hitelintézeteket; közös szabályok a bankcsődök megelőzésére, illetve a hitelintézetek szanálására és helyreállítására közpénzt kímélő módon, tehát az érdekeltek – részvényesek, hitelezők – megfelelő terhelésével; és egységes, EU-szintű betétgarancia-rendszer megalakítása.

Mindazonáltal szó sincs róla, hogy ezek az elképzelések váratlanul bukkantak elő. Ezek évek óta tartó folyamat állomásai, csak a múlt évtized közepe óta különböző bizottságokban és testületekben formázott, vitatott, tárgyalt menetrend gyorsul a válság hatására.

Az Európai Bankhatóság (EBA) maga is egy már létezett intézményt, az Európai Bankfelügyeletek Bizottságát (CEBS) váltotta fel tavaly január elsején. A CEBS a nemzeti felügyeletek együttműködésének, egyeztetésének fóruma volt, az EBA ennél szigorúbb – de felhatalmazásain már 2008 óta elmélkedtek a szakemberek. Az EBA feladata erősíteni a nemzetközi felügyeleti együttműködést, előmozdítani a felügyeletek „konvergenciáját”, ily módon akadályozni a „felügyeleti arbitrázst”, vagyis azt, hogy a hitelintézetek kihasználhassák a nemzeti felügyeletek szigora közti különbségeket. Mindezeket a jogköröket az EBA általában a nemzeti bankfelügyeletek útján, a nekik adott ajánlások formájában gyakorolja, ám ha valahol jogszabálysértést tapasztal, vagy rendkívüli helyzetben – mint amilyen a mostani – joga van a nem együttműködő nemzeti hatóság feje fölött átnyúlva közvetlenül is megtiltani egyes banktevékenységeket.

Az EBA persze nem egyedül van a pénzügyi piacon. Az előd bizottságok helyére szintén tavaly január elsején beléptek a társintézmények, hasonló felhatalmazásokkal: az Európai Értékpapírpiaci Hatóság (ESMA) és az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA), továbbá az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) részvételével az EU pénzügyi rendszerének makroprudenciális felügyeletére.

Ez a széttagolás bonyolultnak tűnhet ahhoz képest, hogy számos EU-országban ezek a felügyeletek egyetlen ernyő alatt működnek – amilyen például Magyarországon a PSZÁF -, de egyszerűbbé válik a képlet a működés felől nézve. Alulnézetben e felügyeletek a nemzeti hatóságok képviseletei, felülnézetben viszont praktikusan az Európai Bizottság megfelelő osztályai. Ajánlásaik és javaslataik ugyanis annyiban visszautasíthatatlanok, amennyiben – minden fél meghallgatása után – az Európai Bizottság végső soron kötelezettségszegési eljárás tárgyává teheti a vonakodást.

A kulcsszó az „ajánlás”, amely ugyan végső soron visszautasíthatatlan, de bonyolult eljárást eredményez, ami válság közben káros késedelmet okozhat. Mi lesz tehát az új, „bankuniós” felügyelet – és föltehetőleg a vele együtt előbbre lépő többi felügyelet – újdonsága?

Azt már tudni lehet, hogy az új felügyeletre vonatkozó tervet az Európai Bizottság ősszel a miniszteri tanács, illetve az Európai Tanács – az állam- és kormányfők fóruma – elé terjeszti azzal, hogy az új intézménynek már jövőre működnie kellene. Azt is tudni, hogy az eddigi elképzelése szerint az új, európai szintű felügyelet, bár független lenne, az Európai Központi Bank (EKB) keretében működne – bár ez még nem lejátszott meccs az Európai Bizottság és az EKB között. Azt is tudni, mi függ tőle: közvetlenül az, hogy a sürgős tőkefeltöltésre szoruló bankok – például Spanyolországban – csak az után kaphatnak közvetlenül, az érintett állam adósfelelőssége nélkül hitelpénzt tőkefeltöltésre az európai mentőalapokból (EFSF, ESM), ha a feltételrendszert már az új felügyelet közvetlenül ellenőrizheti.

Mindebből valószínűnek tűnik, hogy az új, még nevenincs EU-s bankfelügyelet és a többi pénzügyi piaci felügyelet egyértelműbb európai hatósággá alakul, azaz „ajánlásaik” azontúl közvetlen utasítássá válnak, és azok csak annyira lesznek támadhatók jogi úton, amennyire a mostani nemzeti hatóságok intézkedései peresíthetők nemzeti szinten. Az ügymenet tehát lerövidül.

Ez fölvet egy ma még nehéznek látszó problémát: ez a nemzeti szuverenitás sérelme. Azonban úgy tűnik, a válság minden téren alkalmat ad az EU menetrendjének gyorsítására a valódi unió, a munkanéven „Európai Egyesült Államoknak” elképzelt alakzat felé.

Az EU vezető testületei hangsúlyozzák: a „bankunió” csak a fiskális unióval együtt, egyidejűleg megvalósítva fejtheti ki jótékony hatását. A fiskális, azaz költségvetési unió lényege az a sokéves, de tavaly szintén felgyorsult folyamat, amelyben az EU központi intézményei – a bizottság, a miniszteri és az Európai Tanács – mind közvetlenebbül és szigorúbban ellenőrzik, befolyásolják a nemzeti államháztartásokat. A bizottság e téren is hangsúlyozza, hogy az EU nem lép a nemzeti parlamentek helyébe – nincs olyan terv, hogy az elfogadott nemzeti költségvetéseket Brüsszel megvétózhatná. Ám igenis beavatkozhat – már most is – a költségvetés-alkotás minden lépésénél, a kibővített és szigorított túlzottdeficit-eljárás szankcióinak fenyegetésével.

Manapság úgy áll a helyzet, hogy aki a szuverenitását félti, annak hovatovább egyetlen egérút kínálkozik: elhagyni az EU-t.