Az UniCredit új hiteltermékeket vezetett be a kkv-knak
Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója szerdán elmondta: a válság kivéreztette a hazai vállalkozásokat, amelyek leginkább uniós pályázatokon keresztül juthatnak forrásokhoz, az idő pedig sürget, 2013 végéig be kell fejeződniük a projekteknek. A kkv-k pályázati elképzeléseinek megvalósítását azonban két probléma gátolja: egyrészt nincs forrásuk az önerő biztosításához, másrészt – mivel az EU utófinanszírozású pályázatokat hirdet – nem tudják megelőlegezni a projekt költségeit. A Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és a Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel ezekre a problémákra kínál megoldást.
A két új hitelkonstrukcióhoz 2 százalékos állami kamattámogatás társul, s az önerő hitelhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. készfizető kezességvállalása is kapcsolódik, amelynek a díjára további állami támogatás vehető igénybe.
Patai Mihály, az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a kkv-knak nagyon fontos szerep jut a gazdaságban, mivel munkahelyeket teremtenek. A bank új termékeivel segíti a kis- és középvállalkozások megerősödését és térnyerését.
Patai Mihály újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.
Bunna Gyula, az UniCredit Bank Lakossági és Kisvállalati divíziójának ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kkv-k most zárják tavalyi évüket és készülnek a következő évi beruházási terveik, amelyeknek finanszírozásához az új hiteltermékek megoldást jelenthetnek.