2025 április 17

Az FHB-ban most csak az állam emelhet tőkét

Kisebb volt a tőkeemelés

Az FHB tájékoztatása szerint az állam a 2015. december 30-án megvalósult tőkeemelést követően fennmaradó összegben – névértéken 201 millió forint értékben – jegyezhet részvényeket. Az FHB december 28-i közgyűlésén úgy határozott, hogy az alaptőke névértéken legfeljebb 4,45 milliárd forinttal emelkedhet, két nappal később a bank közölte, hogy a zártkörűen megvalósult jegyzés eredményeként a jegyzett tőkéje ennél kisebb mértékben, 4,249 milliárd forinttal nőtt, 10,849 milliárd forintra.

A további tőkeemelésre a 2015. december 30-iki feltételekkel és azzal azonos árfolyamon kerülhet sor, azaz teljes mértékben megfelel az úgynevezett „market economy investor principle” követelményeinek is, így az esetleges tranzakciónak állami támogatási kockázata nincs – írta az FHB.

Csak az MNV vehet részt

Az MNV a tavaly december 28-i közgyűlést követően bírósághoz fordult, sérelmezve, hogy az FHB kizárta a tőkeemelésből az államot. Részvényesként az állam az FHB közgyűlésén jelezte, hogy részt kíván venni a tőkeemelésben, mégpedig úgy, hogy az elsőbbségi részvényjegyzési jogát fenntartja, a közgyűlés ezt a javaslatot elutasította.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A csütörtökön meghirdetett zártkörű feltételes tőkeemelésben való részvételt kizárólag az MNV Zrt. részére ajánlják fel, tekintve, hogy a befektetők közül egyedül a vagyonkezelő jelezte, hogy szándékában áll megtartani már meglévő tulajdoni hányadát.

A TakarékBank is ajánlott fel részvényeket

A TakarékBank – amely a tavaly decemberi tőkeemelés során 4,50 százalékos tulajdoni hányadot szerzett az FHB-ban – azt közölte csütörtökön, hogy hozzájárult az újabb tőkeemeléshez, továbbá az általa lejegyzett részvényekből felajánl az MNV részére akkora mennyiséget, hogy azok megvásárlásával az MNV tulajdoni hányada az FHB Jelzálogbankban elérje a decemberi tőkeemelést megelőző 7,32 százalékos szintet.

Az FHB döntése abban az esetben válik hatályossá, ha az MNV a határozatban meghatározott mértékű és módon végrehajtandó alaptőke-emelésnek megfelelő előzetes kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesz legkésőbb 2016. február 1-ig, valamint a társaság rendelkezésére bocsátja az új részvények ellenértékét.

Legnézettebb Tartalmak