
Az eurózónától tart a Volkswagen-csoport
A vállalatcsoport szeptember hónapban 6,5 százalékkal tudta növelni kiszállításait, s összesen 801 ezer autót adott át ügyfeleinek.
„Szeptemberben világszinten tovább tudtuk növelni kiszállításainkat, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, Észak-Amerikában, illetve az ázsiai/csendes-óceáni térségben produkált kiemelkedő teljesítményünkkel“ – jelentette be Christian Klingler, a Volkswagen Csoport igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Az eurózónában tapasztalható általános gazdasági bizonytalanság és a globális piaci helyzet azonban folyamatos elemzést kíván, amelyeket a negyedik negyedévben is fokozott figyelemmel folytatunk.“
Európában a Volkswagen Csoport összesen 2,80 millió autót szállított ki ügyfeleinek az idei első három negyedév során, ebből a továbbra is nehéz piaci körülmények jellemezte nyugat-európai régióban (Németország nélkül) 1,43 millió új járműve talált gazdára, míg Németországban 889.900 jármű értékesítésével zárta az időszakot. Ismét intenzíven növekvő kiszállítási eredményeket produkáltak a vállalat márkái Közép- és Kelet-Európában, ahol összesen 480 ezer autót adtak át a vásárlóiknak, amelyek közül 234.900 a régió legnagyobb piacán, Oroszországban talált gazdára.
Pozitívan alakultak az értékesítési mutatók az amerikai kontinensen is. Észak-Amerikában a márkacsoport januártól szeptember végéig 25,4 százalékkal, 608.600 darabra növelte eladásait. Ugyanezen időszak alatt a Volkswagen Csoport Dél-Amerikában 752.500 járművét adta át ügyfeleinek. Szintén kedvező darabszámokról számolhatott be a Volkswagen Csoport az ázsiai/csendes-óceáni térségből is, ahol 2,27 millió autóját szállította ki az év első kilenc hónapja alatt, ebből 2,00 millió darabot a régió legnagyobb piacán, Kínában.
Márkák szerinti áttekintés
A Volkswagen Személyautók világszerte 4,21 millió járművét szállította ki az idei első három negyedév során, kedvezően alakult a márka értékesítése Közép- és Kelet-Európában. Az Audi januártól szeptember végéig világszerte 1,1 millió autóját szállította ki. Az ingolstadti prémiummárka Észak-Amerikában teljesített a legjobban. A Porsche sportautó gyártó – amely 2012. augusztus 1-jével vált a Volkswagen Csoport tagjává – összesen 22.800 gépkocsiját adta át augusztus és szeptember folyamán. A ŠKODA összesen 717.200 autót értékesített. A SEAT világszerte 238.200 autóját szállította ki a januártól szeptember végéig terjedő időszak során, a csökkenés főként a továbbra is nehéz nyugat-európai piaci körülményekre vezethető vissza. A Volkswagen Haszonjárművek 4,9 százalékkal, összesen 409.300 darabra növelte értékesítését idén szeptember végéig.