2024 április 20

Az EB meghajolt a tagállamok nyomására

A Monti-II a kiküldetésben lévő munkavállalók sztrákjogáról rendelkezett, a tagállamok java része szerint viszont épp a kívánt céllal ellentétes hatást ért volna el. A biztosok heti tanácskozásán Andor László, a foglalkoztatásért és a szociális ügyekért felelős biztos ezért bejelentette, hogy visszavonják a tervezetet. A döntés várhatóan két héten belül válik formálissá.

A tagállamok jelentős része mellett az európai szakszervezetek is ellenezték a tervezetet, amely megítélésük szerint „támadás” volt a munkavállalók alapvető jogai ellen. Az unió 27 tagállama közül 19-nek a parlamentje fejezte ki aggodalmát a Monti-II miatt.

A rendelettervezet visszavonásától az EB azt várja, hogy könnyebb lesz a kiküldetési irányelv-csomag fennmaradó részének elfogadtatása – vélekedett Jonathan Todd, Andor László szóvivője. Hangsúlyozta, hogy a sztrájkhoz és a kollektív fellépéshez való jog továbbra is garantált az EU-ban.

Az Európai Bizottság márciusban hozta nyilvánosságra a munkavállalók kiküldetését szabályozó irányelv végrehajtásáról szóló javaslatát, illetve a gazdasági és a szociális jogok összehangolását szolgáló Monti-II rendeletet. Az új uniós irányelv célja a kiküldetéssel kapcsolatos visszaélések megszüntetése, míg a rendelet a szolgáltatásnyújtás szabadságához és a munkavállalók érdekeinek védelméhez fűződő szabályokat lett volna hivatott összehangolni.