2024 szeptember 09

Kínai vezénylettel alaposan belehúzott a Volvo Cars

A kínai többségi tulajdonú Volvo Cars javuló működési eredményről jelentett a második negyedévről, ugyanakkor rontotta idei kiskereskedelmi értékesítési várakozását.

A cég azt közölte, hogy a működési nyeresége az elemzők által becsült 6,7 milliárd koronával szemben 8 milliárd koronára (758,4 millió dollárra) emelkedett. Az egy évvel ezelőtti 5 milliárd koronáról. A cég működési nyeresége a vegyes vállalatok és társult vállalkozások nélkül egy év alatt 28 százalékkal, rekord szintre, 8,2 milliárd svéd koronára emelkedett. Az idei második negyedévben. A negyedév során a cég globális kiskereskedelmi eladásai évi 15 százalékkal, 205 400 autóra nőttek. Ehhez jócskán hozzájárult, hogy az elektromos autók – konnektorról tölthető hibrid (PHEV) és a teljesen elektromos (BEV) autók – értékesítése 43 százalékkal nőtt. Ezt ismertette a távirati iroda.

A június végét megelőző három hónapban a Volvo Cars globális értékesítésének 48 százaléka PHEV és BEV autó volt. Az egy évvel korábbi 39 százalék után. A teljesen elektromos járművek részesedés 16 százalékról 26 százalékra emelkedett. A második negyedévben a Volvo Cars bevétele 101,5 milliárd svéd korona volt. Minimálisan elmaradt az egy évvel korábbi 102,2 milliárd koronától. Az elektromos autók iránti globális kereslet mérséklődése miatt a Volvo Cars 12-15 százalékról 12 százalékra csökkentette idei kiskereskedelmi forgalmának növekedésére vonatkozó előrejelzését.