Sötét mód ikon
2026 február 03
Megépülhet az M8-as autópálya – Budapestet kikerülő kelet–nyugati sztráda jön

Megépülhet az M8-as autópálya – Budapestet kikerülő kelet–nyugati sztráda jön

Elkezdődhet Magyarország következő nagy autópálya-projektje. Az M8-as út fejlesztése végre zöld utat kapott. Ha a tervek megvalósulnak, Budapestet érintése nélkül lehet majd közlekedni Kelet- és Nyugat-Magyarország között.

Kőröshegyi völgyhíd. Forrás: MKIF

Megépül az M8-as és végre kikerülhetjük Budapestet autópályán is

    Orbán Viktor miniszterelnök nemrég jelentette be, hogy az M44-es folytatásával párhuzamosan, az évtized második felében elkezdődhet az M8-as autópálya kivitelezése is. Az új út összeköti Kecskemétet és Sárbogárdot, majd M200 néven Komáromig fut tovább, elérve az M1-est. Orbán Viktor kormányfő az M44-es átadásán nyilatkozott a következő évek útfejlesztési terveiről, ahol kiemelte az M8 fontosságát is. A projekt nemcsak Magyarországot, hanem a régió közlekedését is alapjaiban rendezheti át, hiszen új alternatív útvonalat nyit a Balkán és Nyugat-Európa között. Továbbá Budapest túlterheltségét is csökkenti.

    Az M44 meghosszabbításával Romániát érhetjük el. Az M8 és M200 útvonalakkal együtt pedig gyakorlatilag létrejön egy új kelet–nyugati folyosó Ausztria és Románia között.

    A tervezett útvonal Kecskeméttől indulna, majd Dunaújváros, Sárbogárd és Komárom érintésével az M1-es autópályába csatlakozik a jövőben. A sárbogárdi csomóponttól az út az M200-as nevet viselné egészen Komáromig.

    Az M8-as gyorsforgalmi út nyomvonala. Forrás: MKIF

    Az új M8 autópálya tervezett szakaszai és ütemezése

    Az M8-as három fő szakaszra bontható, melyek részben már megépültek:

    1. Sárbogárd (M200) – Dunaújváros (M6):
      Hossz: 23 kilométer
      Ez az új szakasz még nem épült meg, kivitelezésre és üzemeltetésre is vár.
    2. Dunaújváros (M6) – Dunavecse:
      Hossz: 5,2 kilométer
      Már elkészült, fenntartása az MKIF Zrt. feladata.
    3. Dunavecse – Kecskemét-észak (M5):
      Hossz: 53,7 kilométer
      A leghosszabb új szakasz, mely még teljes kivitelezésre vár.

    A tervek szerint a munkálatok megkezdését 2027–2030 között kezdődne. Az ütemezés az M44-es autópálya továbbépítésével párhuzamosan történik, hiszen a két útvonal összekapcsolásával egy déli tranzitkörgyűrű jönne létre, amely az osztrák és a román határt köti majd össze – teljes egészében Budapestet elkerülve. Az új autópálya a Balaton elérését is megkönnyítheti a keleti országrészekből, egy Sárbogárd–M7-csomópont révén.

    A projektet az MKIF Zrt. valósítja meg, amely az üzemeltetési és fenntartási feladatokat is ellátja majd.

    A kormány szándékai szerint az M8-as és az M44-es stratégiai jelentőségű útvonalak lesznek. Az új nyomvonal várhatóan jelentős gazdaságélénkítő hatással bír majd a közép-dunántúli és dél-alföldi régiókban, elősegítve a tőkevonzást, a munkahelyteremtést és a logisztikai beruházásokat.

    Címlapkép forrása: Unsplash

    Oszlányi Gyöngyvér



    Oszlányi Gyöngyvér a Tőzsdefórum vezető szerkesztő-újságírója, ahol gazdasági témájú cikkeket ír, hírszerkesztéssel és címlapszerkesztéssel is foglalkozik. Korábban a Médiaworksnél dolgozott újságíróként, és megfordult a Világgazdaság, Magyar Nemzet, Bors, Ripost vagy Metropol oldalain. Tapasztalata kiterjed a gazdasági, kulturális, valamint közösségi hírek szerkesztésére, és szoros kapcsolatban áll a napi gazdasági eseményekkel.Fotósként rendszeresen jelentek meg a sajtóban képei. Rendszeresen vett részt sajtóeseményeken, ahol interjúkat, tudósításokat és beszámolókat készített, sőt videós anyagokat is forgatott, amelyek több milliós nézettséget értek el. Pályafutását művészeti menedzseri és újságírói diplomával kezdte, majd a József Attila Tudományegyetemen szerzett kommunikáció szakos diplomát. Két évig műsorvezetőként dolgozott filmes témájú podcasteken. Újságírói munkája előtt marketingmenedzserként dolgozott nemzetközi reklámügynökségeknél, ahol sikeres reklámkampányokat szervezett és PR területen szerzett tapasztalatokat. Ezen kívül dizájnerként és kulturális menedzserként is több projektben vett rész sikeresen. Gyöngyvér fiatal korában táncművészként dolgozott nemzetközi filmekben szerepelt és modern darabokban működött közre.

    Iratkozz fel a hírlevelünkre!

    Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.