2025 január 31

A Ford Magyarország enyhe növekedésre lát esélyt az idén az új autók piacán

Enyhe növekedésre lát esélyt az idén a Ford márka számára a magyarországi újautó-piacon az importőr, miután 2024-ben a haszonjárműveknél 26 százalékos, a személyautók esetében 47 százalékos értékesítési volumennövekedésről számolt be.

Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország, egyidejűleg a Ford Csehország ügyvezető igazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón a tavalyi évet értékelve emlékeztetett: az európai autóiparnak azzal kellett szembesülnie, hogy súlya a globális iparágban 20 százalékra zsugorodott a korábbi mintegy 25 százalékról. Kína a globális autógyártási kapacitás 70 százalékára képes, ez nagy kihívás az európai piaci szereplőknek – mutatott rá, jelezve: a kínai gyártók dominanciája fokozódik. Magyarországon is fokozódó versenyben kell helyt állniuk a márkáknak – fejtette ki. Az állami támogatások kifutása, a költségek növekedése, az új és egyre szigorodó emissziós normák mellett a forint árfolyamának alakulása is próbára teszi 2025-ben a magyarországi autópiacot. A Ford stabil, 26 pontból álló kereskedői hálózatával vesz részt a versenyben – hangoztatta az ügyvezető igazgató.

Emlékeztett arra, hogy a Ford a legnagyobb, gyártásban nem érdekelt járműipari cégként van jelen Magyarországon, mintegy 700 főt foglalkoztatva. A Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. EDM szervezete a szentendrei központból koordinálja januártól immár 24 – 12 európai uniós és további 12 nem európai uniós ország – piacán az értékesítést. A dán és a finn piac az idén csatlakozott. 2024-ben a korábbi 22 ország piacán a magyarországival együtt a központ mintegy 64 ezer jármű értékesítését támogatta.

A cég biatorbágyi regionális alkatrész-központjának forgalma tavaly elérte a 256 millió dollárt, a Ford magyarországi beszállítói hálózata pedig 3 milliárd dollár forgalmat ért el tavaly – hangzott el. A Ford a személyautók szegmensében tavaly 4,1 százalékos piaci részt ért el, 0,9 százalékot növekedve . Ez 4871 személyautó forgalomba helyezését jelenti, a növekedés 52 százalékos az előző évhez képest. Tölthető hibrid (PHEV) és teljesen elektromos (BEV) meghajtású autóból 541-et adtak el tavaly, ez 12 százalékos részt biztosított a márkának ebben a szegmensben. A teherjárművek piacán a Ford stabilan piacvezető Magyarországon immár 15 éve, 9253 jármű értékesítésével részesedése eléri a 26 százalékot. A márka célja, hogy vezető pozícióját az idén is megtartsa.

Ez ambiciózus értékesítési tervet is tartalmaz a részben vagy teljesen elektromos modellekre vonatkozóan, amelyek minden szegmensben jelen vannak a kínálatban, 2025-ben ezek regisztrációja elérheti a 665 darabot. A márka bízik megújult modellpalettájában, amelyet az idén 5 új modellel és számos frissített változattal egészít ki.