Rendkívüli Hírek:

2023 szeptember 27

Aszály sok volt, cukornád már kevesebb

Brazília középdéli régiója adja a mintegy 90 százalékát a dél-amerikai ország belföldi cukorfogyasztásának, ami szeptember első felében 2,5 millió tonnát tett ki. Ez 15,9 százalékkal maradt el augusztus első feléétől, az előző év azonos időszakához képest pedig 17,1 százalékkal volt alacsonyabb. E számok jól tükrözik a termésmennyiség jelentős csökkenését.

A pusztító aszály eredménye

A cukornád-termelés csökkenését a középdélen pusztító aszály váltotta ki. Ráadásul nem elég a szűkös kínálat, a feldolgozók még előnyben is részesítik a cukornád etanollá való átalakítását, mivel az kifizetődőbb a számukra.

Brazíliában szeptember első felében 39,9 millió tonna cukornádat dolgoztak fel, 7,4 százalékkal kevesebbet, mint augusztus második felében és az egy évvel korábbihoz képest még nagyobb, 16 százalékos volt az elmaradás. „Az aszály negatív hatása a termelésre a következő hónapokban még kézzelfoghatóbbá válik azáltal, hogy az aratás több régióban is a szokásosnál korábban befejeződhet” – vetítette előre Antonio de Padua Rodrigues.

A brazil cukornád-termelők szövetsége, az Unica előrejelzése szerint az aszály miatt a malmok az egész szezonban nem kapnak elég cukornádat, ez a helyzet egészen november végéig, december elejéig kitarthat.

A kínálat szűkülése miatti aggodalmak a 2015. márciusi szállítású nyerscukor fontonkénti (1 font=0,4536 dekagramm) árát pár nap alatt a piac aljához képest közel 10% százalékkal, 15,3 dollárcentre ugrasztották a New York-i határidős tőzsde idén októberben kifutó kontraktusában.

Háromhavi csökkenést követően látszik fordulni a cukor határidős árfolyama

Az árfolyam-emelkedéshez a brazil Job Economia tanácsadó cég azon nyilatkozata is hozzájárult, miszerint a cukor túlságosan leértékelődött, mind az etanolhoz képest, mint abszolút értelemben, a termelési költségek csökkenését figyelembe véve. E megállapítás különösen az előfeldolgozott, exportra szánt VHP nyerscukorra igaz, melyhez a belföldi fogyasztók 11 százalékos diszkonttal juthattak hozzá. „E termékre a brazil cukornád-ipar jelenleg melléktermékként tekint” – hangsúlyozta a cég, figyelmeztetve: „e helyzet középtávon nem fenntartható.”

Mindenesetre nehéz elképzelni, mi vinné rá a középdéli feldolgozókat cukortermelésük fokozására, amikor a Job Economia szerint a vízmentesített (benzinnel keverhető) etanol előállításával 7 százalékkal magasabb hozamot tudnak elérni, mint az édesítő belföldi piacra termelésével- írta a Conclude Daily Gold.