
Arany: kivárnak a befektetők
A NYMEX tőzsde COMEX divíziójának augusztusi határidős aranyára 2 dolláros csökkenéssel 1387 dollár/uncia szint körül zár.
ARANYVÉLEMÉNY
Az aranyár a héten 1365 felett maradt, továbbá kétszer is visszapattant az 1395-ös ellenállásról. Az USA dollár általánosan gyengült az ázsiai kereskedésben – ahol elsősorban a jenhez történő értéket vizsgálják a befektetők, majd a továbbiakban erősödött az euróhoz képest. Az ezüst kevésbé csökkent, amely kapcsolatban lehet a réz jegyzésének alakulásával (mindkét fém ipari felhasználása jelentős). Nehéz a naponta változó aranyár tartós irányáról véleményt formálni. A grafikonok leginkább egy EKG lelethez hasonlítanak, a naponkénti irányváltással. Azt tanácsolhatom, hogy a befektetők tartsanak szünetet, míg kialakul egy irány, amelyet meg tudnak lovagolni, venni a támaszon és eladni az ellenálláson (ahogy ez idén tavaszon is jól működött).
Reálisan úgy lehet megítélni, hogy az amerikai gazdasági adatok egyáltalán nem mutatnak olyan javulást, hogy valóban számítanunk kellene arra, hogy a FED jelentősen csökkenti a havi 85 milliárd dollár összegű QE3 nevű, mennyiségi enyhítés programját, vagyis a pénzteremtést az elkövetkező néhány hónapon belül. Az első ilyen valós jelre azonban az aranynak még egy jelentős megzuhanása várható.
Bár a pánikban történő aranyeladás enyhült, sőt elakadt, a befektetők még mindig nem készek visszajönni vásárlóként, éppen a fenti meggondolás miatt.
Sok elemző figyeli az aranyba befektető alap (SPDR Gold Trust, jele a NYSE tőzsdén: GLD) alakulását, a hangulat felmérése céljából. Az áprilisban történt tömeges eladások után a folyamat májusban lelassult, de a piac törékeny maradt, középtávon csökkenő árakkal. Áprilisban, összefüggésben az elmúlt 30 év legnagyobb aranyáresésével, 138 tonna aranyat vontak ki az alapból, míg májusban csupán 62 tonnát, míg a júniusban az alap eddig stabil maradt, mivel összesen 3 tonna került visszaváltásra. A befektetési jegy 18 %-nál többet vesztett értékéből, és az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjén van.
Általános hangulatban a piac újabb aranyáreséseket vár, hogy utána újra vásárlóként léphessenek a piacra.
Aranyártáblázat
Napi aranyárgrafikon
Heti aranygrafikon
Havi aranygrafikon
EUR/USD devizapáros jegyzése